Bámulatos dolog derült ki az ember és a kutya kapcsolatáról - Régebbre nyúlik vissza, mint hinnéd
A kutyák és emberek kapcsolata nagyon régre nyúlik vissza: az ebek is velünk tartottak, amikor elvándoroltunk a termékeny félholdról.
A közel-keleti termékeny félholdról kilencezer évvel ezelőtt Európa és Ázsia felé útnak induló embereket már háziasított kutyáik is elkísérték a hosszú vándorlásra - állapította meg egy kutatás, mely DNS-mintákkal igazolta eredményeit. A Biology Letters című folyóiratban megjelent kutatás szerint a kutyák is részesei voltak az emberiség történetében annak a fontos pillanatnak, amikor elődeink a gyűjtögető-vadászó életmódról a földművelésre tértek át.
A földművelés először a közel-keleti térségben, az úgynevezett termékeny félholdon - a mai Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, Izrael és Egyiptom területén - kezdődött. Az első földművesek sokféle gabonát, köztük búzát és árpát, valamint borsót és lencsét is termesztettek, emellett háziasították a vad birkát, szarvasmarhát és disznót. Amikor kilencezer évvel ezelőtt útra keltek Európa és Ázsia felé, földművelésben szerzett tapasztalataikat és háziállataikat is magukkal vitték.
Francia kutatók most azt igazolták DNS-tesztekkel, hogy kutyáik is elkísérték őket a hosszú úton. A tudósok az Európa- és Ázsia-szerte feltárt régészeti helyszíneken talált kutyamaradványok DNS-mintáit elemezték.
- A tanulmányunk rámutat, hogy az emberek és kutyák története összefonódik egymással: a kutyák követték az embereket európai vándorlásuk során - mondta el Morgane Ollivier, a francia Rennes-i Egyetem tudósa. Hozzátette: a tanulmányban azt is igazolták, hogy a vándorláskor az emberek és kutyák már kötődtek egymáshoz. Az Európába érkező kutyák keveredtek azokkal a kutyákkal, amelyek már ott éltek, és ezzel megváltozott a génállományuk is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tenyésztés évszázadai alatt a kutyák génjei tovább keveredtek. A mai kutyák már nagyon különböznek azoktól, amelyek az első földműveseket elkísérték vándorlásukon. A tanulmányt ismertető BBC News felidézte, hogy a gyűjtögető-vadászó emberek 20-40 ezer évvel ezelőtt szelídítették meg a farkasokat. A kutyák egymástól több ezer kilométerre fekvő két farkaspopulációból fejlődhettek ki. A háziasítás hosszú folyamata megváltoztatta a farkasok viselkedését, génjeit, így fejlődtek azokká a kutyákká, amelyeket ma ismerünk.
Nézd meg ezt is - Megállították a túrázó férfit, hogy a kutyáját dicsérjék
George rendszeresen utazik kutyája társaságában, és, amikor már sokadjára állították meg, döntést hozott.
Megállították a túrázó férfit, hogy a kutyáját dicsérjék: ez lett az eredménye
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- intelligencia
- kutya