Elvitte a kutyáját kozmetikushoz, szörnyű dolog történt vele: különös magyarázatot kapott a történtekre
A nő egyszerűen csak szerette volna kicsit megfazoníroztatni a kutyusát, de szörnyű dolog történt az imádott állatával.
Egy összetört szívű gazdi nemrég megosztotta szomorú és egyben döbbenetes történetét arról, ami a kutyájával történt a kozmetikusnál.
Szemeteszsákban kapta vissza szeretett uszkárját, ráadásul a nő nyilatkozata szerint mindennemű emberség nélkül nyújtották át neki a tetemet.
A kutya elpusztult a kozmetikus után
Hatvanéves gazdija szerint egy nagyon egészséges, életerős és boldog kutyus volt Bob, akit egy kutyakozmetikushoz vitt a brazíliai Rio de Janeiro déli részén, Volta Redondában .
Egy helyi nő ajánlotta neki a kozmetikust, akihez el is vitte fürdetésre és egy kis fazonírozásra, nagyon izgatottan várta, hogy elhozhassa onnan.
Azonban az imádni való uszkárt egy szemeteszsákban kapta vissza. A kutyakozmetika tulajdonosa pedig egyszerűen közölte vele, hogy kiszökött, és elgázolták az ebet. Vigasztalhatatlanul sírt a nő, amikor megtudta a szomorú hírt.
Szerinte elfogadhatatlan a magyarázat, hiszen egyszerűen döbbenetes számára, hogy lehetősége nyílt a kutyának kiszöknie. Az pedig, hogy egy szemeteszsákban hozták el neki mindennemű együttérzés nélkül, csak még jobban a földbe döngölte, traumát okozott neki az eset. Azóta nem tud aludni, és gyógyszert szed.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Csodálatos kutya volt, megvoltak a kis sajátosságai, amikor ránk tette a mancsát, szeretetteljes és törődő volt. Bobomat mi mentettük meg egy bántalmazó családtól. Nagyon kedves volt - mondta a TheSun oldalán.
Az ügyet jelenleg a Volta Redondai hatóság vizsgálja mint állatvédelmi mulasztást.
Olvass tovább: milyen fajtájú kutyát látsz a képen?
Ha kutyarajongó vagy, gyerekjáték lesz számodra az alábbi képfelismerő kvíz.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)