Milyen gyógyszert adtak a középkori orvosok köhögés ellen? Érdekes, hogyan kezelték a pácienseket

Mióta csak léteznek emberek, vannak betegek is, ám az orvostudomány, mint tudjuk, messze nem volt mindig a jelenkorihoz hasonló szinten. Nem is csoda, hogy mai emberként nem adnánk szívesen a sorsunkat egy középkori orvos kezei közé.

Pedig minden kornak megvoltak a maga orvostudományi vívmányai és eszközei, melyeket akkor, aktuálisan jónak ítéltek meg a doktorok. A megszámlálhatatlanféle tabletta és vény nélkül kapható orvosságok világában élőként izgalmas megismerni, mit volt szokás adni a pácienseknek.

Receptek köhögésre, a középkorból

A korabeli feljegyzések alapján általánosan elmondható, hogy a középkori orvosok ismerték és használták a megelőző évszázadok és évezredek megöröklött tapasztalatait, de bizonyosan újító kedvűek is voltak. Leginkább a fűszerek, növények és gyógynövények hatásában bíztak. Ezeket olykor szerényen, máskor akár tucatjával válogatták a különböző orvosságokba, váratlan és mai szemmel meglepően sokszínű recepteket kreálva. Ellentétben a mai, speciális készítményekkel, akkoriban egy-egy receptet nem kizárólag egyféle, hanem több más betegség kezelésére is alkalmasnak találtak.

Ami a köhögés kezelését illeti, érdekes, hogy a gyakori összetevők sorában számos olyat találni, amelyeknek a gyógyhatása napjainkban is ismeretes. Ilyen például az antibakteriális, köhögéscsillapító hatású méz, az anyagcsere-folyamatokat - kis mennyiségben - serkentő bor, az immunerősítő, gyulladáscsökkentő és köptető hatású édesgyökér vagy a légúti panaszokat csillapító ánizs.

A 16. századi John Reed, leicestershire-i lelkész könyvéből sok orvoslási módszer maradt fenn többféle betegségre, így köhögésre is. A benne sorolt megoldások rendszerint egyszerű, néhány összetevős növényi mixek voltak, rendszerint mézzel vagy borral keverve.

A köhögésre tanácsolt szerbe zeller vagy petrezselyem, ánizs és bors került. Ezeket össze kellett zúzni, majd mézzel, illetve egy kis borral elkeverni. Az orvosságot reggel és este kellett használni a gyógyulás reményében.

Sabur ibn Sahl, szintén középkori iráni orvos-gyógyszerésznek is fennmaradt az orvosságoskönyve, melyből nem egy köhögés elleni recept is ismeretes.

Az egyik keverék elkészítéséhez reszelt édesgyökeret, édes, puha, magtalan mazsolát, szárított fügét, édesrózsát, jojobát, és vénuszfodorkát kellett vízben megfőzni, majd magában vagy olajokkal fogyasztani.

Másik köhögés elleni szere egyfajta pasztilla volt. Az orvosságba tövis nélküli vörös rózsa, gumiarábikum, sáfrány, édesgyökér, búzakeményítő, tragakant gumi és mákgubó került. Ezeket össze kellett zúzni, majd kis pasztillákat formálni a keverékből, és kiszárítani azokat. A gyógymód szerint izsópvízzel kellett bevenni, hogy a köhögéses panasz nyomtalanul elmúljon.

Talán mondani sem kell, de az akkoriban még nagyon drága fűszereket és különleges növényeket felsorakoztató keverékek legfőképp a gazdagoknak nyújthattak megoldást, mert ők tudták megfizetni. A kevésbé tehetősek, illetve szegények legfeljebb egy-egy hétköznapibb növény főzetének hatásában bízhattak, valamint a különböző ráolvasásokban és a varázskövek hatásában is szentül hittek. A korban egyébként az emberek jó része fenntartásokkal kezelte az orvosokat.

Annak ellenére, hogy sok középkori gyógyszerösszetevő ma is használatos és ismert, a fent sorolt mixeket inkább történelmi érdekességként kell értelmezni. Tekintettel a sokféle összetevőre, esetleges nem várt hatásokra, mellékhatásokra és egyéni igényekre, kipróbálni egyik keveréket sem lenne okos ötlet.

Miért ittak unikornisszarvból a középkorban?

A kérdés úgy helyesebb, hogyan: a nemlétező lény testrészét okosan pótolták a leleményes árusok, a gazdagok pedig sokat reméltek az egyszarvúak erejétől.

(Képek: Getty Images.)

• középkor
• orvos
• orvostudomány
• köhögés
• érdekesség
• Terasz