Mi a közös Novák Elődben, Szanyi Tiborban és Vadai Ágnesben?

Mindnyájan megérik a pénzüket

A házelnök válogatva büntet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Demokratikus Koalíció tagja, Vadai Ágnes a Bátran NŐ! csoporttal november 18-án, hétfőn monoklis tüntetést tartott a Képviselői Irodaház előtt. Az ellenzékiek tüntettek a még mindig parlamentben ülő, élettársát megverő Balogh József, valamint a Kövér László házelnök által kiszabott 130 ezer forintos büntetés ellen is.

A parlamentben 2013. január 1. óta lehet pénzbírsággal büntetni a képviselőket. A házelnök, Kövér László ezt a lehetőséget meglehetősen hamar kihasználta, amikor március közepén kiszabta az első büntetését Szanyi Tibor szocialista képviselőre. Szanyi ekkor 131 ezer forint büntetést kapott, miután középső ujját felmutatva intett be a Jobbik frakciója felé, és a sor folytatódik. A lényeg, hogy 2013 márciusa óta eddig több mint 18 millió forint bírságot osztottak ki a parlamentben az ellenzéki politikusok között.

Kövér László előszeretettel osztogatja a bírságokat az ellenzéki képviselőknek, de az ellenkezője is nem egyszer előfordult, amikor a házelnök csak ölbe tett kézzel nézte az eseményeket. Ilyen volt például Szél Bernadett és Tasó László incidense, amikor a politikusnő felszólalása végén megjegyezte, hogy a fideszes politikusok először ütnek, aztán kérdeznek, mire Tasó azt mondta, hogy csak téged. Legalábbis Ertsey Katalin ezt állította egy Facebook-bejegyzésében. Úgy tűnik, a férfiak tiszteletlensége a női politikusokkal szemben igenis megengedett a házelnök szerint.

Szintén az LMP-s politikusnőnek, Szél Bernadettnek szólt be a vidékfejlesztési államtitkár, Illés Zoltán, miután a verespataki és nagybányai aranybányák megnyitása ügyében kérdezte a kormánypárti politikust. Illés erre csak annyit mondott: "Vissza kell utasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön az elmúlt öt percben mondott… Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos."

Nézd meg képeken, hogy eddig kik és miért kaptak bírságot a parlamentben!

Elítélt politikusok

A Fővárosi Ítélőtábla nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a szocialista politikus Molnár Csabát, aki korábban a XI. kerület polgármestere volt. A XI. kerület SZDSZ-es alpolgármestere, Lakos Imre pedig hat hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Az ítélőtábla több milliós pénzbüntetéssel is sújtotta a vádlottakat. Nézd meg képeken, melyik politikusok került korábban hasonló helyzetbe!

Sikkasztás, csalás, hivatali visszaélés - 7 magyar politikus a bíróságon

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük