
Fontos dátum a mai: 2020-ban még nagyobb a környezetvédelmi világnap jelentősége
Egymillió növény- és állatfaj áll a kihalás szélén: erre hívja fel a figyelmet a 2020-as környezetvédelmi világnap.


Az idei környezetvédelmi világnap házigazdája, Kolumbia arra figyelmeztet minket, hogy az egészséges, élőlényekben gazdag természet alapvető fontosságú az emberiség számára, ezért mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk.
A környezetvédelem egyik legjelesebb napján gondolkodjunk el azon is, hogy mennyit segíthet a környezet tehermentesítésében egy olyan egyszerűen kivitelezhető lépés, mint a szelektív hulladékgyűjtés. Főleg most, amikor jóval több időt töltünk otthon, így sokkal nagyobb mennyiségű szemetet is halmozunk fel.
2020-ban még fontosabb a környezetvédelmi világnap
1974 óta minden év június 5-én megtartják az ENSZ által létrehozott környezetvédelmi világnapot, melynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a környezettudatosság fontosságára. Az évek során az esemény a nyilvános tájékoztatás globális platformjává vált, amelyet széles körben - több mint száz országban - ünnepelnek.

A környezetvédelmi világnapon minden évben más, a környezetet és ennek védelmét középpontba helyező kérdéssel foglalkoznak, és a szervező országok is váltakoznak.
Az idei év témájának középpontjában a gyorsuló fajvesztés és a természeti világ sérülése elleni fellépés áll, tekintettel arra, hogy közel egymillió növény- és állatfaj áll jelenleg a kihalás szélén. A 2020-as házigazda Kolumbia lett, hiszen a dél-amerikai ország rendelkezik az egyik legnagyobb faji sokféleséggel a világon: többek között mintegy 3500 orchideafajtával és a világ madárfajtáinak mintegy 19%-ával dicsekedhet.
- Az egészséges, biológiailag sokféle ökoszisztémák alapvető fontosságúak az emberi lét számára, hiszen számtalan módon tartják azt fenn: többek között tisztítják a levegőt és vizeket, tápláló ételeket és természetes alapú gyógyszereket biztosítanak, és csökkentik a természeti katasztrófák előfordulását - mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
- Úgy tűnik azonban, hogy az emberiség nem törődik eléggé a természet hanyatlásával, és továbbra is fennáll a környezet mindennapos szennyezése. A Föld napja mellett a környezetvédelmi világnapot is egyre többen ünneplik világszerte, ezért bízom abban, hogy ezeknek a kiemelt napoknak a segítségével egyre többekhez jutnak el a természet megóvása szempontjából igencsak fontos üzenetek - tette hozzá.
Fontos a szelektív szemétgyűjtés
A világnap kapcsán a szakember szerint most minden eddiginél fontosabb odafigyelnünk a szelektív hulladékgyűjtésre és a környezetbarát csomagolóanyagok választására.

- Az elmúlt hónapokban a korlátozások miatt az emberek nagy része a nap szinte minden percét otthon töltötte, ezért a megszokottnál jóval több hulladék került a szemétbe az egyes háztartásokban. Ez nagy mértékben károsíthatja a környezetet, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megfelelő módon, szelektíven gyűjtsük a szemetet, hiszen így biztosíthatjuk, hogy az újrahasznosítható anyagok visszakerüljenek a körforgásba.
Fotók: Getty Images
Tökéletesen kiválthatná a műanyagot ez a csomagolóanyag
A szennyezés csökkentésére már számos stratégiát kidolgoztak: mind tudósok, mind kisebb cégek, mind magánemberek próbálják megállítani a folyamatot. Az egyik legfontosabb teendő a műanyag csomagolások kiiktatása, valamint a legjobb környezetkímélő alternatíva megtalálása.
- környezetvédelmi világnap
- szelektív
- környezetvédelem
- környezetszennyezés
- megelőzés
- hasznos tippek
- hulladék
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!

- budapest
- környezetvédelem
Rendkívüli mértékben növekedett Budapest átlaghőmérséklete

- tudomány
- környezetvédelem