Ennyit költ egy átlag magyar könyvre: érdekes eredményeket hozott a felmérés
Így olvasunk mi: felmérés a hazai könyvvásárlási és -olvasási szokásokról.
Átlagosan 10 ezer forint körüli összeget tervezünk elkölteni az elkövetkező fél évben hagyományos, digitális és hangoskönyvekre - többek között ez is kiderül a Vatera saját, több mint 8500 felhasználó részvételével készült friss felméréséből. Elsősorban a gyermekkönyvek, bestsellerek, szakkönyvek, történelmi és fantasztikus regények pörögnek. A beszerzésben egyre nagyobb szerepet kap az e-kereskedelem: a válaszadók 40%-a vallotta, hogy főként online vásárolja meg a könyveket.
A felmérésben részt vevők 33%-a 5-10 ezer forint közötti összeget tervez a következő fél évben könyvekre költeni, 25%-uk 10-30 ezer forint közötti keretet határozott meg, míg 18%-uk ötezer forint alatt húzta meg a határt. A könyvekre szánt alacsonyabb összeg részben azzal is magyarázható, hogy a válaszadók 39%-a több mint 250 kötettel rendelkezik otthonában, 17%-uk pedig kisebb könyvtárat, legalább ezer példányt halmozott fel háztartásában.
Az újat szeretjük, de a régit is keressük
A válaszadók többsége az új könyveket preferálja - 50% -, szintén sokan vásárolnak vegyesen új és régi példányokat - 37% -, és csupán kevesen keresik kimondottan a használtakat - 12%. Használt könyveket elsősorban akkor keresünk, ha már nem érhető el a keresett termék - 53% -, de természetesen azért is, mert szeretnénk olcsóbban hozzájutni a vágyott olvasmányhoz - 39%.
Míg a gyűjtők igazi ritkaságokra is bukkanhatnak közöttük - 17% -, addig egyesek a környezettudatosság miatt ragaszkodnak hozzájuk - 7%. De mégis, mi lesz a vásárolt könyvek sorsa? A válaszadók 83%-a inkább megtartja azokat. Nem jellemző, hogy elajándékoznánk -7% -, vagy eladásra kínálnánk - 5%. E tekintetben a nemek között nem mutatkozott különbség, vagyis a férfiak épp olyan szentimentálisnak mondhatók, mint a hölgyek.
Harry Potter továbbra is elvarázsol bennünket
A gyermek- és ifjúsági könyvkiadás a hazai könyvpiac egyik húzóágazata. Nem meglepő tehát, hogy a vaterázók közül is ilyen kötetek vásárlását tervezik a legtöbben. A hölgyeknél ez az arány kiugró, 43%, hiszen számukra különösen fontos a legkisebb családtagok szellemi fejlődésének elősegítése. A legutóbb vásárolt és a beszerzendő ifjúsági könyvek toplistásai a Harry Potter sorozat és Bartos Erika meséskötetei voltak.
A bestsellerek is nagyon népszerűek, ami a nők második kedvenc kategóriája - 37% -, de minden bizonnyal klasszikus regényeket - 24% - is fognak vásárolni az elkövetkező fél évben. A sztereotípiákat megerősítve a férfiak főként szakkönyveket, kézikönyveket terveznek beszerezni - 32% -, míg a kikapcsolódást a történelmi - 24% - és a fantasztikus regények, sci-fik és thrillerek - 22%-22% - jelentik számukra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A felmérésben a legutóbb megvett és a kívánságlistán lévő könyvek között is Dan Brown: Eredet című regényét jelölték meg a legtöbben, de fej-fej mellett végeztek az élmezőnyben Ken Follett és Danielle Steel művei is.
Még mindig Gutenberg-hívők vagyunk
A friss kutatás szerint továbbra is a hagyományos, papír alapú könyveket részesítjük előnyben - 87% -, és még a 25 év alattiaknál is csak néhány százalékkal volt alacsonyabb ez az arány. Szeretjük a sajátos hangulatukat - 70% -, kényelmesebb számunkra az olvasásuk - 55% -, és még az illatuk is elvarázsol bennünket - 45%.
Alig akadnak olyanok, akik elsősorban, illetve kizárólag e-könyvet olvasnak - 9% -, ugyanakkor ez az arány a kiemelkedő jövedelműeknél meglepően magas - 23%. Hasonlóan viszonyulunk a külföldön igen népszerű hangoskönyvekhez is: a válaszadók többségének egyáltalán nincs ilyen "olvasmánya" - 73%.
Kilenc könyv, amit el kell olvasni 2018-ban
Hollywood minden évben lecsap a legizgalmasabb sztorikra, és filmet készít belőlük. Sokan viszont úgy gondolják, hogy a könyves verziót egy film sem tudja túlszárnyalni, hiszen egy regényben a képzeletre bíznak minden aprócska részletet.
OLVASD EL EZT IS!