Kiderült: ez okozza a halálos hasmenésjárványt

A hatóságok szerint a növényi csírák a felelősek

A spanyol uborka után most a növényi csírákat nevezték meg felelősként.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Németországban már 20 fölé emelkedett a halálos hasmenésjárvány áldozatainak száma. A hatóságok a legújabb vizsgálatok alapján úgy vélik, a fertőzést az Uelzen városának egyik mezőgazdasági üzeméből több tartományba is szállított csírafajták okozhatják.

A hannoveri mezőgazdasági miniszter nem közölte, hogy a hatóságok miként kerültek az újabb forró nyom birtokába. Azt állította ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok meggyőzőnek tűnnek, ezért a növényi csírák fogyasztásának elkerülésére szólított fel.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a végleges laboratóriumi vizsgálati eredmény egyelőre nem áll rendelkezésre, az szavai szerint hétfőre várható.

Gert Lindemann az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy a szóban forgó uelzeni üzemből több tartományba szállítottak különböző vetőmagokból nyert csírafajtákat: a többi között Hamburg, Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, továbbá Hessen tartományokba, valamint különböző alsó-szászországi megrendelőkhöz.

A megrendelők között nagy számban éttermek, vendéglők, kantinok voltak. A miniszter szerint az üzem több dolgozója is megbetegedett a fertőzésben. Az üzemet azonnali hatállyal bezárták. Az egyik német tévécsatorna szerint összesen 18 különféle növényi csírára gyanakszanak.

Ne fogyasszuk nyersen!

A különböző növényi csírák gazdagok fehérjében és vitaminokban, ezért nyersen is előszeretettel fogyasztják azokat. Ugyanakkor a múltban már több alkalommal is fertőzéseket okoztak, ezért a hatóságok újból és újból eltanácsoltak a nyers formában történő fogyasztásától. Különösen bizonyos "rizikócsoportokat" óvtak ettől, mindenekelőtt gyermekeket, idősebbeket, terhes nőket és legyengült szervezetű embereket.

A történelem meghatározó politikusasszonyai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hatóságok remélik, hogy a legújabb nyomról nem derül ki, hogy az illetékesek - akárcsak a spanyol uborka esetében - rossz nyomon járnak. Megfigyelők arra is felhívták a figyelmet: amennyiben bebizonyosodik, hogy a növényi csíra a vétkes, az ugyancsak gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta termesztői fellázadnak a hatóságok ellen.

Bár a magyar hatóságok szerint Magyarországon nincs járvány, a hatóságok mégis azt kérik: azok, akiknél súlyos hasmenéses tünetek lépnek fel, és akik az elmúlt hetekben Németországban tartózkodtak, illetve onnan származó élelmiszert fogyasztottak, azonnal keressék fel az orvosukat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az EHEC baktérium

Az EHEC egy coli baktérium, amely a belekben vérzési folyamatokat indít el, a tünet pedig a véres hasmenés. A bélbaktérium okozta fertőzés legsúlyosabb formájában vérszegénységet és veseelégtelenséget eredményez, egyes betegek esetében a baktérium okozta mérgezés következtében a központi idegrendszer is károsodik.

Ezt is szeretjük