5 szakma, amiben még előny is lehet az ADHD: a fotóstól a szakácsig
Szakmák, amikben szupererővé válhat az ADHD.
Az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder), magyarul figyelemhiányos hiperaktivitási zavar nem csak az iskolai évek során bír komoly jelentőséggel, de később, a munkavégzésre is hatással van. A koncentrációt, aktivitást és az impulzuskontrollt befolyásoló idegrendszeri állapottal járó gyengeségeket és erősségeket érdemes figyelembe venni a szakmaválasztás, illetve pályamódosítás során.
5 szakma, amiben még előny is lehet az ADHD
Az ADHD egy olyan neuropszichológiai tünetegyüttes, mely három fő tünetet foglal magába: figyelemzavart, impulzivitást valamint hiperaktivitást. Az ADHD-s gyerek, illetve felnőtt gondolatai gyakran elkalandoznak, figyelme könnyen elterelődik, jellemző, hogy halogatja a mentális kitartást igénylő feladatokat. Beszéd közben gyakran félbeszakít másokat, indulatait nehezen tartja kordában, nehezen tart mértéket - ez akár az evésben is megmutatkozik -, önkontrollja alulműködik: sok esetben nem gondolja át, mielőtt csinálna valamit. Állandóan pörög, folyton babrál valamivel, jellemző rá egyfajta belső nyugtalanság, megállás nélkül pörögnek a gondolatok a fejében – ám ezek jó része nem konstruktív gondolat -, sokat beszél.
A magyar ADHD-sok diagnosztikájával és terápiás kezelésével foglalkozó ADHD Központ statisztikái szerint a hazai lakosság mintegy 3-5%-a érintett – ami nagyjából megegyezik a világátlaggal.

Túl azon, hogy az ő tanításuk az oktatási rendszert kihívások elé állítja, és sajnos az iskolás évek során az ADHD-s gyerekek nem kevés sebet szereznek, sokszor a munka világában is nehezen állják meg a helyüket. Egy alaposan átgondolt szakmaválasztással azonban kihasználhatják az ADHD-ból fakadó előnyeiket.
Fotós
Az ADHD-van együtt járó impulzivitás, kreativitás és gyors döntési képesség olyasfajta tulajdonságok, melyek jól jöhetnek egy fotós számára. Míg egy neurotipikus ember hosszan nézegeti, hogy melyik szögből lehetne a legjobb képet készíteni, könnyen lehet, hogy az ADHD-s már lőtt három olyat, amitől leesik az állunk. Ráadásul fotósként a gyakran változó munkakörnyezet is olyasmi, ami jól passzol az érintettek energiaszintjéhez, impulzivitásához. A magasabb fokú kreativitásból adódóan egyébként általában a művészeti területek - előadóművészet, koreográfia, grafikai tervezés - is jó választásnak bizonyulhatnak az ADHD-s emberek esetében.
Pedagógus
A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak, spontánok és tele vannak energiával – ezek a tulajdonságok pedig jól illeszkednek sok ADHD-s személyiségéhez. Az olyan szakmák, mint a pedagógus, gyógypedagógus gyors gondolkodást, kreativitást, érzelmi érzékenységet igényelnek. Ugyanakkor ezekhez a munkákhoz nélkülözhetetlen, hogy az ADHD-s igyekezzen fejlődni a türelem, illetve az önszabályozás terén.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Egészségügyi szakmák
Az ápolói, fogászati asszisztensi, sürgősségi ellátási vagy mentőorvosi munka mind gyors gondolkodást, magas energiaszintet és annak képességét igényli, hogy az illető kezelni tudja a nagy nyomással járó szituációkat. Tehát ez is egy jó irány lehet ADHD esetén.
Szépségipar: fodrász, kozmetikus
Alternatív – és kevésbé stresszes megoldásként – kínálkoznak még a szépségipari szakmák, például fodrász, kozmetikus. Ezek a munkakörök emberközpontúak, sok interakcióval járnak, gyors tempójúak és kellően változatosak – ami jól passzol az ADHD-val járó ingeréhséghez.
Szakács
Egy gyors tempójú konyhában szakácsként dolgozni olyan munka, amit sok ADHD-s élvezhet. Egy ilyen munka rövid idejű, mély koncentrációt igényel, hosszabb előretervezés nélkül. Emellett a gyakran rendszertelen beosztás és a konyhai környezet dinamikus tempója is segíthet fenntartani az energiaszintet és az érdeklődést.
5 sportág, ami segít levezetni az energiát és koncentrálni: ADHD-s gyerekeknek is javasolt
A sport minden gyerek életébe örömet hoz, az ADHD-val élőknek pedig egyben kiegyensúlyozottságot és stabil rutint is biztosít.
ElolvasomForrás: globaladhdnetwork.com
Kép: Getty Images















