3 kibonthatatlan termék

A technika fejlődik, az emberiség fele pedig okosodik - az a fele, amelyik mindenféle kacatot akar rásózni az állítólag annyira nem okos másik félre, és aki csoportokba verődve gubbaszt hétfőn délelőttönként az éppen aktuális mítingen, hogy zsebében a csomagolástechnika szakon szerzett diplomájával kitalálja, majd megalkottassa a tutit: azt a zárat, azt a kupakot és azt a fedőt, amelyet esetleg az emberiség kevésbé okosabb fele magától nem találna ki.

És amelyet magától egyébként nem is bontana ki. Be kell látnunk ugyanis, hogy diploma ide, ötletek százai oda, bármennyire is hatásosak a formabontó, forradalmian új termékcsomagolások, egyszerűen kibonthatatlanok. Hogy mindezt honnan vesszük?

Tapasztalatból, az utóbbi hetekben ugyanis majdnem szegényebbek lettünk többek között egy adag forró csokival, egy liter tejjel és néhány joghurttal, köszönhetően a vadonatúj csomagolásoknak - ha nem lett volna nálunk egy hagyományos bicska, na meg a fogunk. Nélkülük ugyanis biztosan éhen haltunk volna...

Felemeled, körbehúzod, és már nyílik is!

Bizonyára ezt gondolták a Tolle tej gyártói, akik nemrégiben felhagytak a hagyományos tejesdobozok gyártásával, mivel valami forradalmian új ötlettől vezérelve úgy gondolták, tejük egy eddig ismeretlen kupak mellett lehet csak biztonságban a jövőben. Ami igaz is, hiszen az új kupak miatt a doboz tartalmához józan paraszti ésszel valóban igen nehezen lehet csak hozzájutni. A csavaros megoldás maradt, addig nincs is gond, ám a kupak alatt egy olyan dolog lapul, amitől minden rendes tejivó összehúzza a szemöldökét: ahonnan addig a tej folyt, ott most egy hibátlanul leforrasztott, műanyag dugószerű képződményt találni, amelyen egy icipici pöcök jelzi, hogy azt alkotói nyitásra szánták. Na jó, eddig még minden rendben is, ám azzal a rántással, amelytől a gyártók a tejecske felnyitását várják, a pöcök le is szakad a szépen leforrasztott kupakról. Natessék. A tej marad a dobozban, a pöcök meg a kezünkben.
Bizonyára drága volt a fejlesztés, és ezért nem találunk bicskát mellékelve a dobozhoz. Pedig szükség lenne rá, mi ugyanis csak azzal tudtuk kibontani a tejet. Természetesen azért üdvözöljük a pöcköt.

"Olyan vékony, hogy miközben a hasát mossa, a háta habzik..."

Nem, sem a marha, sem pedig a disznó nem szeletelt állat, ezért nem, sajnos nem hisszük el, hogy csupán halványvékony, már-már átlátszó szeletben kaphatók, és hogy nem lehetne belőlük egy kicsit vastagabbat vágni.
És sajnos ezzel együtt azt sem hisszük el, hogy az állítólagos marhapárizsi vagy a Délhús bajor sonkája csak és kizárólag olyan vákuumtálcás csomagolásban kerülhet a boltokba, amelyet még az sem tudna kibontani, aki tervezte. Merthogy igencsak kíváncsiak lennénk arra a jelenetre, amikor az alkotó kezében hasonlóan szakad le a tálca perforált sarka, és szeme elől hasonlóan távolodik annak lehetősége, hogy végre telerakja a gyomrát egy kis szeletelt sonkával, mint ahogy az velünk történt. Már ha egyáltalán van minek leszakadnia, az említett bajor sonka - és beleértve a többi hasonló gyártó hasonló termékét - tálcáját ugyanis olyan alaposan levákuumozzák alkalmanként, hogy még egy árva csücsköt sem hagynak, hogy az ember legalább reménykedhessen. Na jó, némi remény mégis marad, köszönhetően a tulajdonképpen a semmire utaló jelzésnek a csomagoláson, miszerint "itt nyitható." Hát ott nem. Ellenben bentebb igen, de csak és kizárólag ollóval vagy egy éles késsel. Mással ugyanis a művelet egyszerűen lehetetlen.

Forró csoki, papírzsepi? Egykutya...

Legalábbis hozzáférhetetlenség tekintetében. Az alapötlet természetesen ez esetben is üdvözölendő, ám úgy tűnik, a hétfői banda tagjai mind abból a suliból kerültek ki, ahol nem nyomatékosították, hogy ahogy a puding próbája az evés, úgy a matekdolgozatot sem adjuk be anélkül, hogy ne ellenőriznénk le. Kétszer.
Vélhetően eme gyermeki hiányosságnak köszönhetően nem áll neki a hétfői banda egyik reggeli mítingen sem meggyőződni az iziben kiötletelt csomagolás hatékonyságát és használhatóságát illetően. Csupán azon csodálkoznak, hogy hogyan is alakulhatnak olyan rosszul az eladási mutatók, hiszen a termék kiváló, a csomagolás meg annál inkább. Az meg persze eszükbe se jut, hogy a szegény ember még az aznap vásárolttal sem tud megbirkózni, nemhogy már a következő beszerzésén törné a fejét. Hiszen mind a "tizespapírzsepi", mind pedig a Cadbury dobozos forró csokija tovább tart, ha egyszerűen maradnak ott, ahol vannak, nevezetesen a csomagolásukban.

A praktikus, tízes kiszerelésű papírzsepik többségén elhelyezett, a visszazárhatóság lehetőségét az ember kezébe adó ragasztócsík ugyanis előbb szakad le teljesen a zacsiról, mint nyitná ki azt - tisztelet a kivételnek, mégpedig a Zewa-nak -, hasonlóan a Cadbury dobozának fedele alatt lapuló, légmentes lezárást biztosító fém borításhoz, amelynek a felhúzását segítő fém csík szintén előbb maradt a kezünkben, mintsem felfogtuk volna, hogy hamarosan közelebb kerülünk egy adag finom csokihoz. Ám nem adtuk fel, a zsebben lapuló kisbicska ismét nagy hasznunkra vált - amelyet egyébként bármikor szívesen kölcsönadunk a gyártóknak.

• ciki
• élelmiszer
• vásárlás
• érdekességek a világból
• Terasz