Cuki titokra jöttek rá a Nyíregyházi Állatpark gondozói: képeken mutatjuk
Kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban. Erről jó ideig a dolgozók sem tudtak.

nyiregyhazi-allatpark
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Vörös óriás és Bennett-kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban, néhány kölyökkengurut már láthatnak a kifutókban a látogatók. Az országban csak itt látható vörösóriáskenguru-tenyészcsapat jól érzi magát a parkban, állományuk évről évre gyarapszik, az elmúlt időszakban pedig mindhárom ivarérett nősténynek született utóda.

Révészné Petró Zsuzsa zoológiai osztályvezető elmondta, a kölykök fejletlenül jönnek a világra, születésükről jó ideig az állatpark szakemberei sem tudtak. Az újszülöttként csupasz és vak, mindössze 0,75 grammos állatoknak csupán annyi ereje van, hogy bemásszanak anyjuk erszényébe, ahol hetven napon át folyamatosan anyatejjel táplálkoznak.

Képeken a kenguruk

A kenguruk a biztonságot nyújtó erszényben kezdenek fejlődni, és körülbelül százötven naposan dugják ki először fejüket, ekkor már sokkal jobban hasonlítanak a felnőtt egyedekre. Emiatt maguk a gondozók sem tudják még, pontosan hány utód születhetett - tette hozzá. Nézd meg képeken a cukiságokat!

A kiemelt képen a Nyíregyházi Állatpark korábbi főbejárata látható. Forrás: George Damian.  A kengurukról készült fotók forrása: Nyíregyházi Állatpark

Ezt is szeretjük