Ezért él sok 25 év feletti magyar még mindig a szüleinél: szociológus mondta el
Több okot is felsorolt a szociológus annak kapcsán, hogy miért élhet sok 25 év feletti még mindig a szüleinél Magyarországon.
A magyar fiatalok közel fele 25 éves kor fölött is a szüleivel él. A Szegedi Tudományegyetem szociológusa szerint a kapunyitási pánik mögött anyagi kényszerek és a túl sok lehetőség okozta döntésképtelenség állnak – jelent meg a HRPWR oldalán.
Kapunyitási pánik Magyarországon
Egy friss felmérés szerint a 25–29 év közötti magyar fiatalok 40 százaléka még mindig otthon lakik. Fekete Marianna, az SZTE szociológusa az Indexnek elmondta, a mai huszonévesek számára az életkezdés anyagi és mentális terhei is óriásiak. Míg egyesek képtelenek megfizetni az önálló élet költségeit, másokat a túl sok lehetőség bénít meg.
Mi szerepel rólad a KHR listáján? Így nézheted meg, hogy negatív státuszú vagy-e!
– A fiatalság nem homogén csoport, egy budai, gazdag családban élő fiatal és egy borsodi falusi fiatal között semmi közös nincs az életkorukon kívül – mondta Fekete Marianna.
Az elmúlt másfél évtizedben drámai mértékben nőttek az ingatlan- és albérleti árak. Egy mai fiatal önállósodása komoly családi támogatás nélkül szinte lehetetlen, ezért sokan a mamahotelt választják. Mások, akik anyagilag képesek lennének a független életre, a rengeteg döntési lehetőség között nem találják meg a saját útjukat.
– A kapunyitási pánik lényege, hogy a fiatalok sok mindent szeretnének, de a lehetőségek súlya alatt képtelenek cselekedni – fogalmazott a szociológus.
A huszonévesekre jellemző mentális terheket tovább fokozzák a világválságok, amelyek egymást érik. A Covid-járvány, az infláció és a háborús bizonytalanság miatt sokan érzik úgy, hogy a jelen és a jövő egyaránt instabil.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az MTA egy 2021-es kutatása szerint a fiatalok számára a járványidőszak nem hozott létre egyértelműen új generációs identitást. Bár a fiatalok beszélgetéseiben a járvány már alig jelenik meg, a bezártság élménye, a mentális egészség fontossága és az offline kapcsolatok felértékelődése maradandó nyomot hagyott.
– Ez nem egy Covid-generáció, hanem a világválságok ifjúsága – mondta a szakértő. Hozzátette, hogy a generációk mindig utólag, évtizedekkel később definiálódnak, így idővel talán másképp látjuk majd ezt a korosztályt.
Mivel szabotálhatják el a szülők a beszélgetést felnőtt gyerekeikkel? Bántó lehet, ha így kommunikálnak
Sokszor a szülők nem tudják, hogyan reagáljanak felnőtt gyerekeik problémáira. A pszichológus elmondja, mit érdemes elkerülni.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
- kapunyitási pánik
- magyarország
- kutatások
- szülő gyerek viszony
- adósság
- költözés
- otthon
- mamahotel
- Terasz