Fotó! Már nem csak az internet röhög Varga Mihályon
Varga azt mondta, attól pörög a fogyasztás, ha elromlik a tévé.
Előző héten Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Duna tévé műsorában arra a felvetésre, hogy mitől indulna be most a fogyasztás Magyarországon, úgy reagált: előbb-utóbb a hűtőszekrény elromlik, és lehet, hogy a tévét is ki kell cserélni.
A kijelentés után Varga az internet sztárja lett, majd a Jobbik is ütött rajta egyet: egy leselejtezett tévét vittek neki kedden, hiába, mivel Varga nem tartózkodott az épületben, a titkárság pedig nem volt hajlandó átvenni a készüléket.
Nem garanciális!
Z. Kárpáti Dániel jobbikos országgyűlési képviselő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülete előtt elmondta, a leselejtezett televíziónak vélhetően nincs csereszavatossága, nem garanciális, így, ha tulajdonosa lecseréli azt, akkor a Varga-terv szerint fel fog pörögni a gazdaság. A Jobbik ezért, támogatásáról biztosítván a kormány minden erőfeszítését, odaadja a tévét a miniszternek.
Z. Kárpáti hozzátette, ennek ellenére úgy látják, hogy a kormány fent említett erőfeszítései nem vezetnek eredményre, szánalmasak, illetve arról tanúskodnak, hogy a kormányzatnak semmi köze nincs a valósághoz.
Azért várnak még egy hetet
A Jobbik ezért vár néhány hetet, de ha a gazdaság nem pörög fel, akkor el kell gondolkodni azon, nem a kormány csereszavatossága járt-e le, és egy olyan kormányzattal és olyan koncepcióval kell felváltani azt, amely valóban előremutató.
A Jobbik szerint ehhez az államadósság újratárgyalására és a multinacionális vállalatok közteherviselésbe való bevonására van szükség.
A politikus úgy véli, a jelenlegi nehéz helyzet jelentős részben a korábbi IMF-megállapodásoknak és a jelenleg előttünk álló tárgyalássorozatnak köszönhető, ezért a Jobbik egy szakértői csapattal folyamatosan szondázni fogja a megállapodás részleteit és annak a lakosság zsebét érintő következményeit.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A radikális párt minden eszközt bevet annak megakadályozása érdekében, hogy a megállapodás következtében a szociális transzfereket elvágják a lakosságtól.
Fotók: Jobbik