Nagyobb a baj, mint a kutatók gondolták: az antarktiszi jég olvadása még veszélyesebb, mint hitték
Az antarktiszi jégtakaró olvadása magasabbra emeli a tengerszintet az eddig becsültnél egy új kutatás szerint.

A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét. A Science Advances című tudományos folyóiratban az úgynevezett vízexpulzió mechanizmus - water expulsion mechanism - nevű folyamatot vizsgáló mérések eredményeit mutatták be.
Ez akkor következik be, amikor a szilárd kőzetalap, amelyen a nyugat-antarktiszi jégmező fekszik, felfelé emelkedik annak hatására, hogy csökken a jégtakaró súlya az olvadás miatt. Mivel a kőzet a tengerszint alatt van, amikor megemelkedik, a vizet a környező területekről is az óceánba nyomja, ezzel még jobban megemeli a globális tengerszintet - olvasható az egyetem közleményében, amelyet a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál ismertetett.

Az eddigi becslések szerint, ha a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlik, a globális tengerszint-emelkedés mértéke 3,2 méter is lehet. - Kimutattuk, hogy a mechanizmus további egy métert, vagyis 30 százalékot ad ehhez - mondta Evelyn Powell, a vizsgálatban részt vevő kutató.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A hatás nagysága sokkolt minket - mondta Linda Pan, a Harvard Egyetem kutató-hallgatója. A kutató szerint a korábbi tanulmányok, amelyek figyelembe vették a mechanizmust, következmények nélkülinek értékelték azt. Az egyméteres plusz emelkedés a kutatók szerint ezer éven belül következhet be, az első hatások azonban nem csak évszázadok múltán lesznek érezhetők. Pan és Powell szimulációi szerint már a mostani évszázad végére 20 centiméterrel emelheti a mechanizmus a jégtakaró olvadásával már emelkedő vízszintet.
Fotók: Getty Images
Ilyen sokat változott a Földünk 1984 óta
A folyamatosan emelkedő hőmérséklet, az egyre gyakrabban jelentkező környezeti katasztrófák, az ivóvízhiány vagy a légszennyezettség mind-mind olyan jelenségek, amit a túlnépesedés, a folyamatos termelés és a Föld kizsákmányolása hívott életre, ez a változás pedig az űrből is jól látszik.
Ilyen sokat változott a Földünk 1984 óta: látványos fotókat mutatott a Google
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!

- globális felmelegedés
- klímaváltozás
Elképesztően megnőtt a nyári napok száma Magyarországon a 70-es évekhez képest

- tudomány
- klímaváltozás
Rájöhettek a kutatók a grönlandi bálna szokatlan viselkedésének okára

- természet
- klímaváltozás