Az elveszett brit királyi herceg - Betegsége miatt rejtegették Jánost a világ elől
Nem tett volna jót a brit királyi család hírnevének, ha kiderül, hogy mégsem olyan tökéletes a vérvonal, ezért egész életében rejtegették János herceget.
A brit királyi családnak máig rengeteg szabályt és protokollt kell betartania, hogy megőrizzék jó hírnevüket, tiszteletet vívjanak ki, ezzel is biztosítva a nép szeretetét és az ország békéjét. Bár ma már igyekeznek az életük hétköznapi oldalát is megmutatni, a múltban mindent megtettek azért, hogy tökéletesnek és feddhetetlennek tűnjenek.
A makulátlan uralkodói vérvonal látszatát még a 20. század elején is próbálták a lehető legjobban megőrizni, így nem csoda, hogy mélyen elhallgatták azoknak a családtagoknak a létezését, akik nem illettek bele a képbe.
Senki nem tudott János herceg létezéséről
A közelmúltban nagy port kavart, amikor A korona című sorozatban feldolgozták az anyakirályné, Erzsébet eltitkolt unokahúgainak történetét, akik fogyatékossággal születtek, és bár úgy nyilatkoztak róluk, hogy már rég meghaltak, valójában évtizedeken keresztül egy elmegyógyintézetben éltek. Erzsébet királyné családjáról később kiderült, hogy még három fogyatékossággal élő unokatestvért rejtegettek, valamint a dédnagybátyja is így született, a ’80-as években hatalmas botrány lett ebből, és a királyi család genetikailag tökéletes vérvonala sem tűnt már olyan kifogástalannak.
II. Erzsébet királynőnek azonban nemcsak anyai ágon, hanem az apja oldaláról is volt olyan rokona, aki nem illett bele a monarchia ideális világába. Apjának, VI. Györgynek ugyanis 1905-ben született egy öccse, János, aki a legfiatalabb volt a hat testvér közül. A kis herceg létezéséről csak nagyon kevesen tudtak, hiszen már négyévesen jelentkeztek nála az epilepszia jelei, egyesek szerint emellett autista is volt, bár ezt akkor még nem tudták megállapítani, csak szellemileg visszamaradottnak titulálták. Ahogy János herceg nőtt, betegsége súlyosbodott, és gyakrabban jelentkeztek nála epilepsziás rohamok, amelyek hatással voltak általános egészségi állapotára.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mivel attól féltek, hogy a kisfiú betegsége rossz fényt vet testvéreire és az egész családra, ezért úgy döntöttek, elzárják Jánost a nyilvánosság elől, és mindössze 11 éves korában a família sandringhami birtokára, a Wood Farmra küldték. Itt dadája, Charlotte Bill vigyázott rá, akit a herceg „Lallának” hívott, és nagyon megszerették egymást. A farmon saját szakácsnője, szobalánya, kocsisa és magántanára is volt, testvéreit viszont alig ismerte, szülei, V. György brit király és Teck Mária brit királyné csak ritkán látogatták meg. Mivel ennyire elszigetelten élt a külvilágtól, Jánost gyakran az elveszett hercegként is emlegetik.
Megkönnyebbülés volt János halála
A nyugodt vidéki évek során sem javult János állapota, 1919-ben, mindössze 13 évesen egy súlyosabb rohama alkalmával agyvérzést kapott, és örökre lehunyta a szemét. A királyi család nem reagált nyilvánosan a halálhírre, ugyanis számítottak arra, hogy rossz egészségi állapota miatt fiatalon fog meghalni. Mivel a testvéreitől már nagyon korán elszakították, így igazán kötődés sem alakult ki közöttük. Évtizedekkel később, egy véletlenül megtalált levélnek köszönhetően azonban kiderült, hogy legidősebb bátyja, Eduárd mit gondolt haláláról.
1919-ben a későbbi király éppen a Németországban állomásozó brit katonákat látogatta meg, amikor tudomást szerzett öccse haláláról. Ekkor levelet írt szeretőjének, Freda Dudley Wardnak, amiben kifejti, hogy bár gyászolja testvérét, és nem szeretne hidegszívűnek tűnni, de János halála a lehető legnagyobb megkönnyebbülés, amiért mindenki imádkozott titokban. Hozzátette, hogy öccse már "csak testében" volt jelen, és "jobban hasonlított egy állathoz, mint bármi máshoz". Eduárd ennek ellenére próbálta kihasználni az alkalmat, hogy emiatt visszatérjen szeretőjéhez Angliába, ám apja ezt nem engedte, így nem is volt jelent az „elveszett herceg” temetésén.
Újabb hátrányát fedezték fel az európai uralkodócsaládok belterjességének
A monarchia fenntartása érdekében olyan dolgokkal nem foglalkoztak, mint a vérfertőzés.
Újabb hátrányát fedezték fel az európai uralkodócsaládok beltenyészetének: nem csak a torz állkapocs volt a probléma
A monarchia fenntartása érdekében olyan dolgokkal nem foglalkoztak, mint a vérfertőzés.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- szabály
- királyi család