Erre a dologra fokozottan figyel most a rendőrség: egész szeptemberben ellenőriznek

Természetesen nem csak az ellenőrzés miatt kell betartani a szabályokat. Ha ez elmarad, súlyos veszélybe kerül a gyerek.

GettyImages-1337955441
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a polgárőrség idén is egész szeptemberben fokozott jelenléttel segíti a közlekedést a forgalmas iskolák, óvodák környékén.

A fülhallgatóból hangosan szóló zene és az úttesten átkelés közben nézett mobiltelefon jelentette veszélyre hívta fel a tanévet kezdő gyerekek figyelmét a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön Budapesten, az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévnyitóján.

Ilyen veszélyek leselkedhetnek a gyerekekre

A Budapesti Rendőr-főkapitányság által tartott rendezvényen Szécsi Tibor, a BRFK balesetmegelőzési és közlekedési osztályának vezetője arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy ha autóval viszik a gyereküket iskolába, mutassanak jó példát azzal, hogy bekötik a biztonsági övet, és gyermeküktől is követeljék meg ugyanezt. Időben induljanak el, figyelembe véve az ilyenkor megnövekvő forgalmat. Ha tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába egy kisebb gyerek, akkor eleinte kísérjék el, gyakorolják be az útvonalat, és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.

A kézben tartott mobiltelefon használata járművezetés közben tilos, de a gyalogosok számára is veszélyes lehet, ha valaki az úttestre lépéskor belefeledkezik a készülékbe, vagy a zenétől nem hallja a közeledő autókat - figyelmeztetett az alezredes. Arra is kérte a szülőket, tanítsák meg a gyereküknek, hogy az úttesten mindig zebrán keljen át, előtte pedig nézzen körül (nézzen balra, jobbra és ismét balra).

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a polgárőrség idén is egész szeptemberben fokozott jelenléttel segíti a közlekedést a forgalmas iskolák, óvodák környékén. A tanítási idő kezdetén és végén elsősorban arra ügyelnek, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak átkelni az úttesten.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A fő cél a balesetek megelőzése és a forgalom zavartalanságának biztosítása, de az egyenruhások minden közlekedési szabályszegés esetén intézkedni fognak.

A BRFK által közzétett statisztikai adatok szerint idén eddig 73 gyerek sérült meg Budapesten közlekedési balesetben, közülük a nyári szünetben 23-an.

Miért jó, ha árulkodik a gyerek? A biztonság miatt különösen fontos

Az óvodáskor vége felé a szabályok betartása nagyon fontossá válik a gyerekek számára. Olyannyira, hogy miután megtanultak alkalmazni és betartani egy szabályt, mindenki mástól is ugyanezt várják. Az alig három csíkból álló zebrán például akkor sem lehet átszaladni piros lámpánál egy óvodással, ha közel s távol egyetlen autó sincs. Ebből az erős szabálytiszteletből adódik, hogy azonnal jelentik, ha valami nem úgy történik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Miért jó, ha árulkodik a gyerek? A biztonság miatt különösen fontos

Bár a felnőtt számára sokszor bosszantó lehet az árulkodás, megvan a maga előnye.

Elolvasom

Borítókép: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük