Orbán is rájött, semmi sem lehet olyan, mint régen
Minden megváltozott az elmúlt hónapokban, amit eddig a Fideszről gondoltunk.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Simicska Lajos és Orbán Viktor kapcsolatában pénteken végleg elszakadt valami, pedig sok vélemény szerint sokáig együtt irányították a Fideszt. Nem ez az első eset ugyanakkor az utóbbi hónapokban, hogy olyasmi történik a kormánypárt és a kormány környezetében, ami egészen eddig elképzelhetetlen lett volna. Az egészen biztos, hogy valami gyökeresen megváltozott, és már semmi sem lesz olyan, mint az első kétharmad idején. Erre utalhat az is, hogy a kormánypártok népszerűsége hónapok óta folyamatosan zuhan. Vegyük sorra, mik azok, amik eddig elképzelhetetlenek lettek volna!

Leadkép: Facebook.com/Orbán Viktor.

Borzasztó fontos lett a kormánynak ez a nagyon idős török úr

A kormány kiemelt pár beruházást. Ezeket tartják ezek szerint a legfontosabbnak.

Ezt is szeretjük