Ijesztő jóslatok a 2010-es évek elejére

Beigazolódni látszanak

Évszázadokkal előre megjósolta a világ alakulását. Utánanéztünk, mit tartogat a jövő Nostradamus szerint.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nostradamus nevét sosem felejti el az emberiség - és emlegetni is fogják még legalább a 3797-es évig, ha akkor még élni fog ember a Földön. A világhírű jós próféciái ugyanis addig szólnak. Hogy hihetünk-e a híres jövendőmondónak, az évszázadok óta vita tárgya. Legfőképpen azért, mert a történelemben számos alkalommal vontak már párhuzamot a próféciák és a megtörtént események között, a hasonlóság pedig olykor ijesztő volt, bizonyítani ugyanakkor lehetetlen, hogy a jós valóban azt az eseményt látta-e előre, vagy puszta véletlen az egyezés.

Éppen ezért azt sem tudni, hogy a közeljövőre vonatkozó próféciái megállják-e a helyüket - mindenesetre érdekes utánajárni, hogyan is alakulnak a 2010-es évek Nostradamus szerint.

Orvosból jövendőmondó

Nostradamus 1503-ban született Franciaország déli részén, Provence-ban. Eredetileg orvosnak készült, orvostudományi tanulmányait Montpellier-ben végezte. Az elbeszélések szerint lelkiismeretes és bátor volt: a pestis számos szerencsétlen áldozatát kezelte. Sokat utazott, későbbi feleségével, egy szép és gazdag lánnyal is ekkor ismerkedett meg, 1534 körül, akitől később két gyermeke született. A sors fintora, hogy a pestis áldozatait segítő Nostradamus családját is a végzetes kór vitte el.

A mágia és az okkultizmus iránti érdeklődése már korán megmutatkozott, de különleges jövendőmondó képességének csak ekkortájt kelt híre. Ahogy beszélik, amikor egyszer Itáliában egy szerzetessel találkozott, azonnal letérdelt előtte, és Őszentségének szólította. Nagyjából 45 évvel később a szerzetest V. Sixtus néven pápává választották.

Jóslatok az 1500-as évek óta

Jövendöléseit, melyek egészen a 3797-es esztendőig ölelik fel az eseményeket,  1550-ben kezdte feljegyezni, de csak 1555-ben merte közzétenni. Kristálygömbből, a jövőbe látás ősi eszközéből jósolt. Éjszakánként a háromlábú sárgaréz állványra helyezett, vízzel teli üveggömbbe révedt, amíg meg nem szállta az ihlet.

Ez volt az a pillanat, amikor jövőbeni eseményeket látott és hallott. Valamennyi jóslatát négysoros versben, quatrainben tette közzé. Száz négysoros alkotja a 10 centúria mindegyikét, a hetedik kivételével, mely 42 versszakból áll.

A boszorkányság vádjának elkerülése érdekében Nostradamus rejtjelezte írását. Jelképek, valamint francia, olasz, provanszál, latin és görög szavak homályos keverékét használta. Az időrendet szándékosan összekeverte, mégis úgy tűnik, hogy számos négysoros hátborzongatóan közel jár a feljegyzett eseményekhez.

A próféta állítólag megjósolta Napóleon sorsát, az amerikai függetlenségi és polgárháborút, az angol monarchikus rendszer történetének eseményeit, többek között VIII. Edward király lemondását, Abraham Lincoln, John F. Kennedy és Robert Kennedy meggyilkolását az Amerikai Egyesült Államokban és Khomeini ajatollah sikerét Iránban. Állítólag ugyancsak előre látta a légi közlekedést és az űrutazást, valamint a Holdra szállást.

Nostradamus és a 2010-es évek

Nostradamus verseit már sokan elemezték, ám azok újra és újra elővehetők, hiszen rébuszokban fogalmazott, melyek teret engednek a többféle értelmezésre.

Abban a legtöbben egyetértenek, hogy a jövendőmondó szerint küszöbön a harmadik világháború, ám a híres orosz asztrológus szerint az nem 2017-ben következik majd be - ahogy eddig állították -, hanem már az előttünk álló néhány hónapban. Értelmezése szerint Nostradamus egy négy évig tartó háborút jósolt meg, melyben a vegyi fegyverek játsszák majd a főszerepet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Akármikor is törjön ki a borzalmas háború, a jövendölések szerint a túlélőket azután iszonyatos bőrbetegségek kínozzák majd. A háború legsúlyosabban Európát érinti majd, hiszen kezdetben atomtámadás is éri, és csak azután vetik be a vegyi fegyvereket - az értelmezők szerint a támadás mögött a Közel-Kelet és az arab világ áll majd. Nostradamus próféciái szerint - legalábbis, ahogy azt elemzői állítják - a háború következtében Európa növény- és állatvilága is elpusztul, és a kontinens újra csak a 2020-as évek közepére lesz ismét lakható.

Fotók: luckypalm.com, theastrologyplace.blogspot.com.

Cikkünk megírásában a Reader's Digest Misztikus történetek gyűjteménye című könyve segített.

Ezt is szeretjük