Pofátlan módszerrel jutnak be a lakásba a rablók: ezt tanácsolja a rendőrség

Időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekre derült fény.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot két budapesti nővel szemben, akik időskorúak sérelmére követtek el bűncselekményeket úgy, hogy őket megtévesztve bejutottak az otthonukba, ahonnan ezután készpénzt és különböző értékeket tulajdonítottak el.

Milliókat loptak idősektől

A két nő 2015 szeptembere és 2015 novembere között rendszeresen, szervezetten, a feladatokat egymás között megosztva időskorú emberek sérelmére követett el lopásokat. A vádlottak a sértetteket koruk alapján tudatosan választották ki, majd őket az utcán, orvosi rendelőből, gyógyszertárból hazafelé menet, de volt, akit temető előtt szólítottak meg különböző ürüggyel, amivel a bizalmukba férkőztek.

Többnyire régi ismeretségre hivatkoztak, de előfordult, hogy az orvosuk asszisztensének vagy szociális munkásnak adták ki magukat. A vádlottak a sértetteket ezután gépkocsival hazavitték, majd velük együtt felmentek a lakásukba, ahol a beszélgetés során igyekeztek megtudni a sértettektől, hogy hol tartják az értékeiket.

Ezután rendszerint amíg az egyikük a sértett figyelmét elterelte, addig a másik arany ékszereket, készpénzt és egyéb értéktárgyakat tulajdonított el, de volt olyan sértett, akinek a vérnyomásmérőjét is elvitték. A vád szerinti bűncselekmény-sorozatnak összesen nyolc sértettje van, akik jellemzően 80 év felettiek voltak az elkövetés idején. Tőlük a vádlottak összesen több mint 6 millió forint értékben tulajdonítottak el különböző értéktárgyakat és készpénzt.

A két nővel szemben a kerületi ügyészség nyolc rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat, és velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a bűnhalmazat miatt - hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A rendőrség tanácsai

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerint az idősek sérelmére elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése gyakori. Az elkövetők az áldozatok jóhiszeműségét használják ki. Előfordul, hogy a tettesek hivatalos személynek, önkormányzati alkalmazottnak vagy gázóra-leolvasónak adják ki magukat, hogy bejussanak a sértettek lakásába, onnan főként készpénzt, takarékbetétkönyvet és ékszereket tulajdonítanak el. Az alábbi tanácsok a megelőzést segítik.

Fontos, hogy ne engedj be idegeneket az otthonodba! A hivatalos személyek mindig fényképes igazolványt tartanak maguknál. Ha kételkedsz az igazolvány hitelességében, kérj segítséget rokontól vagy a lakókörnyezettől!

Fontos az egészséges bizalmatlanság, ne mutasd meg idegeneknek, hol tartasz készpénzt az ingatlanban! Tűzifarendelés esetén, ha bizonytalan vagy a tűzifa mennyiségét vagy származását illetően, kérj mérlegelési jegyet vagy származási igazolást!

Ezt is szeretjük