Már most megtudhatod, milyen nyár vár ránk 2013-ban
A népi megfigyeléseknek köszönhetően már jó előre megtudhatod, milyen időre számíts.
Elődeink közül sokan figyelemmel kísérték és hosszú éveken keresztül dokumentálták az időjárást.
Később összefüggésekre jöttek rá, és levonták a következtetéseket, amiket a népi szólásokon és hiedelmeken keresztül az utókor is megismerhet.
Február
Ha szemfüles vagy, és követed az idő változását, már most kikövetkeztetheted a megfigyelésekből, hogy idén milyen lesz a nyár. Az év második hónapjának, a télutó havának időjárásából sok információt leszűrhetsz a meleg évszakra vonatkozóan.
Úgy tartják, ha a február enyhe, kevés csapadékkal, akkor rossz, hűvös és esős lesz a nyár. Ha viszont hideg van, és sokszor havazik ebben a hónapban, meleg, napos évszakra számíthatsz júniustól.
A szürke, párás napok számát is érdemes megfigyelni, mert a hiedelem szerint amennyi ködös nap van februárban, annyi lesz az esős nap a nyáron,
A termésre vonatkozó megfigyelések is árulkodnak a nyárról. A búzatermés például akkor lesz a legjobb, ha fagyos, hideg a február.
Március
A március már a tavasz hónapja, és még közelebb van a nyárhoz, ezért talán még pontosabbak lehetnek azok a jóslatok, amelyeknek ez szolgál alapul. Ha március 18-án tiszta, napos idő van, a nyár is hasonló lesz, és kiváló termést ígér. A hónap 21. napján, Benedek-napkor lehet a legtöbbet megtudni az idei év nyaráról. Száraz lesz a következő évszak, ha ezen a napon vihar van, és dörög az ég. Ha 21-e napsütéses, akkor a nyár is meleg és hosszú lesz.
Ha azonban borult az ég, és a nap nem bújik elő a felhők mögül, esős, nyirkos és hűvös hónapok várnak júniustól. A hiedelem szerint ugyanannyira lesz esős a június, mint amilyen a március volt. Ha az év harmadik hónapja szeles, akkor bőséges virágtermés várható.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Április
Az év negyedik hónapjában, főleg a végén már jellemző a meleg, ám csalóka, nyárias idő is. Ilyenkor még erősebben sejthető a jövendő évszak minősége. Sőt, az áprilisi időből nemcsak a nyári, de az egész évi időjárás megjósolható a népi hiedelmek szerint. Ha sokat dörög az ég ebben a hónapban, akkor valószínűleg egész évben jó idő lesz. Ha az április nagyrészt hideg, és még hó is előfordul, az a teljes esztendőre nézve rosszat jelent: kedvezőtlen időjárás és rossz termés várható.
OLVASD EL EZT IS!
- munka
- hasznos tippek