Tavaszt hoz a március első hete: a héten már közel 20°C is lehet
Kellemes időjárással búcsúzik a február, és a kezdeti hűvös után a március elhozza a tavaszt.
Többször erős, viharos lesz a szél a jövő héten. A hét közepén, a naptári tavasz kezdetén egy hidegfront miatt lehűlésre kell készülni, de a hétvégére ismét melegszik a levegő, néhol csaknem 20°C lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Kedden szeles idő várható; napközben az Alföldön erős, másutt viharos is lehet a szél. Estétől északnyugat felől egy érkező hidegfront miatt erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben csak elvétve lehet zápor az Északi-középhegység területén, estétől azonban északnyugat felől egyre többfelé elered az eső. A leghidegebb órákban 2-7°C lehet, de a szélvédett északi völgyekben ennél kissé hidegebb lesz. A maximum-hőmérséklet 14-19°C között alakul.
Szerdán, március 1-jén reggel még sokfelé valószínű eső, a Kőszegi-hegységben havas eső, havazás sem kizárt, majd nyugat felől megszűnik a csapadék, a kora délutáni órákra a Tiszántúlon is. Délután ugyanakkor a Dunántúlon néhol előfordulhat záporeső is. Továbbra is nagy területen erős lesz a szél, a főváros tágabb környezetében viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 1-9°C között valószínű, nyugaton lesz a hidegebb, a keleti határvidéken a melegebb. A nappali maximumok 10°C körül alakulnak.
Csütörtökön rövidebb-hosszabb időszakokra kisüt a nap. Elszórtan - főként északon - zápor előfordulhat. Továbbra is többfelé erős lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -2°C és +3°C, a legmagasabb hőmérséklet 10-15°C között alakul, de az Északi-középhegységben egy-két fokkal hűvösebb is lehet.
Pénteken is megélénkül, helyenként erős lesz a szél. Emellett sok napsütés várható, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 0°C körül, napközben 11-16°C között alakul a hőmérséklet.
Szombaton és vasárnap fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel. Szombaton nem valószínű csapadék, vasárnap a Dunántúlon a nap második felében elszórtan már lehet zápor. Szombaton nagy területen erős, a Dunántúlon több helyen viharos lesz a szél, és még vasárnap is többfelé megerősödik. Szombaton a minimumok -6 és 0, vasárnap +1-9°C között alakulnak. Szombaton napközben 13-19°C-ig, vasárnap 14-19°C-ig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!