Egy család szórakozásból DNS-tesztet csináltatott: amikor megérkeztek az eredmények, sokkot kaptak
Döbbenetes dolog derült ki a tesztekből.
A Salt Lake Cityben élő Donna Johnson és családja úgy döntöttek, hogy jó móka lenne egy DNS-tesztet csináltatni, hogy jobban megismerjék az őseiket. Amikor azonban megérkeztek az eredmények, az életük hirtelen rémálommá vált.
A tesztekből ugyanis kiderült, hogy a család legfiatalabb gyermekének egy idegen a biológiai apja.
Idegentől volt gyereke az anyának
A Johnson család tagjai a 47 esztendős Donna, a férje, a vele egyidős Vanner, az idősebb fiú, a 18 éves Vanner és a 12 éves Tim. A család úgy gondolta, hogy jó móka lenne elvégezni egy DNS-tesztet, hogy jobban megismerhessék a családfájukat. A vizsgálat eredményei azonban felforgatták az addigi életüket, ugyanis kiderült, hogy Tim biológiai apja nem Vanner, írja a Mirror.
Donna a kezdeti sokk után megpróbált magyarázatot találni a döbbenetes eredményre, és arra jutott, hogy azért az a meddőségi klinika lehet felelős, ahol Tim mesterséges megtermékenyítés segítségével megfogant.
Vanner és Donna fiatalon ismerkedtek meg, az első gyermekük, az ifjabb Vanner természetesen úton született. A pár szeretett volna még egy gyermeket, de az egészségi állapotuk ezt természetes úton sajnos nem tette lehetővé. Donnáék végül egy meddőségi klinikához fordultak, aminek segítségével megfogant, majd meg is született Tim.
A család boldogan élt a következő években. Bár a gyerekek egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, ez nem zavarta a szülőket, hiszen az ilyesmi gyakran előfordul. A család által elvégzett DNS-teszt azonban felfedte a döbbenetes igazságot: Tim biológiai apja egy idegen.
A család számára érthető módon hatalmas krízist okozott az igazság kiderülte. Donnának és az idősebb Vannernek terapeutához kellett fordulnia, hogy fel tudják dolgozni a helyzetet,
A szülők 2020-ban egy családi fagyizás alkalmával Timnek is elárulták az igazságot, mert nem akarták, hogy hazugságban nőjön fel. Az anyuka szerint a gyerekek "rendkívül éretten" kezelték a helyzetet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tim hamarosan úgy döntött, hogy szeretné megismerni a biológiai apját. A Johnson házaspár ettől először megijedt, de tiszteletben tartották a fiú döntését. A klinika segítségével kiderítették, hogy a fiú biológiai apja egy Devin McNeil nevű férfi lehet, aki egy kis vacillálás után beleegyezett az apasági vizsgálatba.
A vizsgálatból kiderült, hogy Devin valóban Tim biológiai apja. Devin és a felesége ugyanannak a meddőségi klinikának voltak a páciensei, mint Johnsonék.
Egy idő után mindkét családnak sikerült elfogadnia a nem mindennapi helyzetet, és a famíliák baráti kapcsolatba kerültek. Johnsonék és McNeilék idén úgy döntöttek, hogy közösen beperlik a meddőségi klinikát.
Házat akart építeni, ámulatba ejtő dolgot talált a föld alatt: 5 ezer éves a régészeti kincs
A Dolmen de Soto föld alatti oszlopai véletlenül kerültek elő.
Házat akart építeni, ámulatba ejtő dolgot talált a föld alatt: 5 ezer éves a régészeti kincs
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary