Hová tűnt nyomtalanul 2500 férfi? A történelem egyik legnagyobb rejtélye

A római kilencedik légió eltűnésére máig nem találtak magyarázatot a kutatók.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Néhány római légió úgy tűnt el a történelem színpadáról, hogy a mai kutatók képtelenek felfedni a pontos összefüggéseket: a 21. légió valamikor az i. e. 1. század vége felé tűnt el szem elől, a 22. légió pedig utoljára Egyiptomban hallatott magáról i. sz. 119-ben, és valószínűsíthető, hogy Júdeában veszett oda a felkelőkkel vívott harcok során. Minden idők legtitokzatosabb eltűnését azonban a kilencedik légióé jelenti.

A kilencedik légió

A legio IX Hispana már sok évtizede foglalkoztatja a tudósokat, és a közvélemény szemében ez az elveszett légió legfőbb megtestesítője. A kilencedik légió eredetileg abból a légióból származott, mely Julius Caesar alatt vett részt a galliai hadjáratokban i. e. 58-től 49-ig.

Egy ideig Hispániában is szolgáltak, innen ered a nevük. I. e. 13-ra a Balkánra irányították át a légiót, ahol a mai Horvátország területén maradtak néhány évig, utána, i. sz. 43-ban a Britanniában partra szálló erők közé választották őket, és ettől kezdve az új provincia Britannia nevű helyőrségének állandó része lettek.

Britanniai ténykedésüket részben rekonstruálni tudták: i. sz. 60 körül Lincolnban állomásoztak, itt szolgálatban meghalt katonák sírkövei maradtak fent, 70-re Yorkba mentek, ahol szintén sírköveket, valamint egy oltárt találtak ottlétük bizonyságaképpen.

A légió kétségkívül részt vett a Julius Agricola irányítása alatti sikeres észak-britanniai hadjáratokban, és katonái biztosan ott voltak a Mons Graupius-i döntő győzelménél valahol Észak-Skóciában, 83 táján. Ezután visszatértek Yorkba, ahol felépítették az Ouse-folyó feletti új kővár egyik kapubejáratát a mai York katedrálisa helyén 107-108-ban. Ezután néma csend, a becslések szerint legalább 2500 férfi tűnt el a történelem homályában.

A történelem legérdekesebb lázadói

Nézegess képeket!

Elolvasom

A légió sasa

Különböző elméleteket találtak ki a kilencedik légió utolsó éveinek és eltűnésének magyarázatára. Egészen mostanáig általánosan elfogadott vélemény volt, hogy a légió Britanniában tűnt el, talán a tartomány északi határának nehézségei kapcsán i. sz. 115-117 között, és azt is tudni lehet, hogy az új császár, Hadrianus egy másikat, a legio VI Victrixet küldte Britanniába 122-ben, valószínűleg a kilencedik helyettesítésére.

Az egyik elmélet szerint a légió a brit sziget északi részén lévő skót ködbe menetelt, és egyszerűen nem tért vissza. A történetnek ez a változata a köztudatba került, és központi témájává lett Rosemary Sutcliff 1954-es regényének, A IX. légió sasának. A regény címét egy hosszú évekkel előbb, a hamphshire-i Silchesterben fölfedezett kis bronz sas ihlette, amit a szerző a kilencedik légió sas jelvényének gondolt. Ennél valószínűbb, hogy a silchesteri lelet Jupiternek vagy egy császárnak a kultuszszobrához tartozott. Ennek a sasnak a formája nem igazán hasonlít a légiónak a pénzérméken és a domborműveken ábrázolt sas jelvényére.

Nincs magyarázat

A kilencedik légió tisztjei és katonái életútjának a feliratok segítségével való egyre részletesebb vizsgálata alapján kétségbe vonható az a nézet, miszerint a légió olyan korán, már 115-117 között elveszett volna.

Újabb bizonyítékok szerint a légió vagy legalábbis annak egy része egy ideig a nijmegeni helyőrségben szolgált Germania inferior provinciában, de ennek az átmeneti időzésnek a dátumát nem tudták pontosítani. Egyesek szerint a légió ezután még keletebbre indult, Cappadociába, az Eufrátesz menti határvidékre vagy akár Júdeába, és ott pusztult el.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Egész egyszerűen nincs elég forrás ahhoz, hogy el lehessen dönteni, mi történt. Ha pedig nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a légió Britanniában veszett el, vagy lett feloszlatva, akkor arra sincs, hogy ez nem itt, hanem máshol történt meg. A rejtély megoldatlan marad.

Cikkünk az Athenaeum Kiadó Hetven rejtély szerte a világból című könyve alapján készült.

Ezt is szeretjük