Ezt mondta az EB-esélyekről a Bayern magyar kapusedzőnője: Horváth Bettina a női fociról is beszélt
Így látja a női foci helyzetét Horváth Bettina.
Horváth Bettina már negyedik éve dolgozik a Bayern München labdarúgócsapatának akadémiáján. A Ferencváros és a Viktória korábbi NB I-es játékosa az akadémiai korosztályok kapusedzőjeként igyekszik kinevelni a bajorok és a német női válogatott következő elsőszámú hálóőrét.
Horváth Bettina a Bayern kapusedzője
Az Index a bajor fővárosban készített interjút Horváth Bettinával, amelyből többek között kiderült, hogy hogyan került a Bayernhez, és mi mindent tanult az elmúlt években, hogy meg lehet-e élni Németországban pusztán a női labdarúgásban végzett tevékenységből, hogy milyen a szakápolók élete kinn, hogy milyen teljesítményt várnak a németek a saját válogatottjuktól, hogy mire lehet jó a magyar csapat a rendezővel szemben, és még sok más is.
A kapusedző Bayernnél töltött első hetei után elszakadt a keresztszalagja, ami miatt képtelen volt megtartani a tréningeket is. Erről így emlékezett vissza az Index újságírójának:
"Épp nagy nehezen bekerültem, és aztán már otthon ültem a kanapémon, azzal a gondolattal viaskodva, hogy akkor ez ennyi volt. Egy barátom biztatott, hogy ne zuhanjak össze, ne adjam fel. Menjek ki a meccsekre, nézzem az edzéseket, mutassam meg, hogy attól függetlenül, hogy sérült vagyok, a csapat életének része akarok lenni. Én pedig ezt tettem, igyekeztem tanácsokkal segíteni, átbeszélni a lányokkal a meccsszituációkat. Januárig tartott, mire a rehabilitációm odáig jutott, hogy bicegve legalább levezényeljem az edzéseket, ha a labdákat megrúgni még nem is tudtam. Az egész tavasz ráment, mire fizikálisan utolértem magamat, ennek ellenére is hosszabbítást ajánlott a klub nyáron. Ez elképesztően jólesett, mert azt éreztem, hogy az a bő öt hónapos munka, amit a sérülésem után végeztünk a lányokkal, nem volt hiábavaló, és valóban tudtak fejlődni általa. És valahol talán azt is értékelték, hogy tényleg nem adtam fel a sérülésem elején. A mentalitást, amit bizonyítottam vele” - fordult hát ürömből örömbe az idehaza Magyar Kupát, valamint két bajnoki ezüstöt és három bronzot nyert kapus.
Az interjú során érintették a női labdarúgás jövőjét is. Horváth Bettina úgy látja, senkinek nem lenne szabad olyan fizetéseket adni, mint amilyen összeget Kylian Mbappé, Cristiano Ronaldo vagy épp Erling Haaland hazavisz labdarúgóként. Ezeket emiatt jelentősen csökkentené, miközben a nőknél a topjátékosok bérét emelné, így zárva az ollót a két szakág között. Az edző szerint hosszabb távon a legjobb női játékosok is megérdemelnék a hasonló bérezést és lehetőségeket, főleg Angliában és Spanyolországban, ahol a női felnőttlabdarúgás egyre gyakrabban produkál hasonló nézőszámokat, mint a férfi.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A beszélgetés során természetesen az Európa-bajnokság is szóba került: „A hangulat frenetikus, főleg München belvárosában érezni, hogy pezseg az élet. Én innen húsz kilométerre lakom, ott azért inkább akkor látni, hogy Európa-bajnokság van, ha a német válogatott játszik, akkor viszont megtelnek a kocsmák, a meccsnézésre alkalmas közösségi terek. Azt érzem, óvatos optimizmussal állnak ehhez a tornához, tudják, hogy nem ők a legnagyobb esélyesek, de bíznak a válogatottjukban. Előzetesen azért emlegettem a csapatomnál, hogy jó kis csoportrangadót vívhatunk majd.”
A teljes beszélgetést, amelyben a magyarok Eb-szereplése, és egyéb izgalmas témák is szóba kerültek, az Indexen olvashatod el, ide kattintva.
A 80-as évek szexszimbóluma volt: Szoboszlai Dominik reklámjában így néz ki ma
Rák Kati is szerepelt Szoboszlai Dominik reklámjában. Ráadásul nem is akármilyet alakít benne.
ElolvasomBorítókép: Papajcsik Péter / Index
OLVASD EL EZT IS!
- gyógyszer
- termékvisszahívás