Hoffmann Rózsa visszatér, és lecsap a hallgatókra

Nem pihen az egykori államtitkár, most a hallgatói szervezeteket vonná szorosabb ellenőrzés alá.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hoffmann Rózsáról keveset hallottunk, mióta nem államtitkár, de most ismét országos jelentőségű ügyben szólalt meg. Hoffmann sokkal szigorúbban ellenőrizné a diákokat képviselő szervezeteket.

Arra is emlékeztetett, hogy ő az oktatást érintő minden ügyben a nagyobb szigor oldalán állt. Hiába nem államtitkár többé, továbbra sem tétlen.

Hoffmann rövid pórázon tartaná a hallgatói szervezeteket

Hoffmann jelenleg a parlament kulturális bizottságának alelnöki tisztjét tölti be. Egy újságírói kérdésre válaszolva ismét oktatásügyben fejthetett ki véleményt. Szerinte alaposan át kellene tekinteni a hallgatói önkormányzatok tevékenységét, van-e olyan jogosítványuk, mellyel esetleg visszaélhetnek.

Hoffmann elmondta, még a héten találkozik a felsőoktatási államtitkárral, akivel megvitatják a helyzetet. Az ELTE gólyatáborában történt esetről elmondta, az erőszak minden formáját elítéli.

Augusztus végén az ELTE tanítóképzőjének gólyatáborában az esemény fotósa megerőszakolt egy lányt. Mint később kiderült, a szervező hallgatói önkormányzat elnöke tudott arról, hogy a férfinak korábban már voltak hasonló ügyei, mégis részt vehetett az eseményen. A történtek után az ELTE rektora vizsgálatok sorát indította el.

Az esettel ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.

Könyvet ír a kegyvesztett egykori államtitkár

Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkáraként 2010-től volt felelős az oktatásért. A felsőoktatási átalakításokat követő botrányok miatt 2013-ban Balog Zoltán miniszter elvette tőle a felsőoktatás területét, a tavaszi választás után pedig már nem számított rá a miniszterelnök a kormányában.

Az ex-államtitkárt még ma is érik támadások az oktatási rendszer drasztikus átalakítása miatt. Legutóbb a tankönyvek botrányos tartalma miatt kritizálták. Hoffmann volt ugyanis az, aki egy tavaszi levélben még államtitkárként megszabta a tanároknak, hogy mely kiadók termékeit választhatják. Az egykori államtitkár a Facebookon is feltűnően aktív, sőt, könyvet ír a köznevelés megújításáról.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Te ismered a kormány jelenlegi tagjait? Itt az alkalom, hogy megtudd, pontosan kik döntenek az ország ügyeiről.

Ők irányítják az életed a következő négy évben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: MTI/Koszticsák Szilárd; mobilon megjelenő: Facebook.com/Hoffmann Rózsa.

Ezt is szeretjük