3 magyar zseni, aki előrevitte a világot

A C-vitamint Szent-Györgyi Albert fedezte fel, a szintetikus gyógyszereket Richter Gedeon. Az anyák megmentőjeként Semmelweis Ignácot emlegetik, a golyóstoll születésénél Bíró József bábáskodott, Rubik Ernő kockáját pedig a mai napig milliók tekergetik naponta.

Magyarok, akik tudásuk révén világhírre tettek szert, és akiknek találmányai mérföldkövet jelentettek a tudomány fejlődésének történetében. Rajtuk kívül azonban számos híres magyar tett le maradandót az asztalra. A következő háromra szintén büszkék lehetünk.

A matematikától a számítógépekig: Neumann János

A számítógép ma már nem számít különlegességnek: fogyóeszköz, munkagép, szükséges készülék, amivel minden gyorsabb, egyszerűbb, praktikusabb, könnyebb. Hála Neumann Jánosnak, annak a magyar matematikusnak, akinek zsenialitása nélkül ma talán minden nehezebben menne.

Neumann János 1903-ban született Budapesten. Édesanyja és ügyvéd édesapja a kezdetektől nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy gyermekeik ingergazdag környezetben nőjenek fel, ahol a rendszeres beszélgetések témája a hétköznapi dolgok mellett gyakran a zene, az irodalom, a színház és a tudomány volt. János, testvéreivel egyetemben, már fiatalon megtanult franciául és németül, továbbá kortársait meghaladó képességei is korán megmutatkoztak. Az említett két nyelv mellett elsajátította az ógörögöt és a latint, rendkívüli emlékezőtehetséggel rendelkezett, és a fejszámolás terén is kimagasló teljesítményt nyújtott.

1921-ben beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem matematika szakára, de a tanulmányi évek alatt sokat volt Berlinben, ahol - többek között Albert Einsteinnél - statisztikus mechanikát és matematikát hallgatott. Tanulmányai befejeztével professzorként helyezkedett el az Egyesült Államokban, és a 1930-as évek végétől egyre inkább az alkalmazott matematika, majd a nagysebességű elektronikus számítások felé fordult.

Kutatási eredményei mérföldkövet jelentettek, nevét azonban mégis az elektronikus számítógépek logikai tervezésében vállalt szerepe miatt ismerte meg a világ. Az ő nevéhez fűződik a kettes számrendszer alkalmazása, a memória, a programtárolás és az utasításrendszer fogalma, a világhírt pedig az EDVAC, az első memóriával rendelkező számítógép hozta meg számára 1952-ben.

Egy író, aki máig kevés figyelmet kap: Kösztler Artúr

Író, újságíró, társadalomfilozófus, akinek egyik, az 1940-es években megjelent könyve egyesek szerint nagy szerepet játszott abban, hogy a második világháború után Franciaországban nem terjedt el a kommunizmus. Kösztler Artúr, közismertebb nevén Arthur Koestler nevét az egész világ ismeri, hazánkban azonban még mindig nem kap elég figyelmet, pedig ő volt az, aki elsőként szállt szembe a Szovjetunió kommunizmusával, és fedte fel annak minden negatívumát az 1940-es években.

Kösztler Artúr Budapesten született, és ott is nőtt fel, tanulmányait azonban - amelyeket végül nem fejezett be - Bécsben folytatta. A bécsi évek alatt került közelebbi kapcsolatba zsidó gyökereivel, és ennek hatására települt az 1920-as évek közepén Palesztinába, ahol közel-keleti tudósítóként dolgozott. Bár 1931-ben belépett a német kommunista pártba, a következő években a Szovjetunióban, a Kaukázusban és Ázsiában tett utazásai során szerzett tapasztalatai miatt eltávolodott a kommunizmustól. E kapcsolat azonban így is kihatott a későbbi éveire: Spanyolországban halálra ítélték, kiszabadítása után pedig a francia hatóság tartóztatta le, majd utasította ki az országból. Bujkálni kényszerült, majd Észak-Afrikán át Portugáliába menekült, végül Angliában telepedett le - itt jelent meg 1940-ben első regénye is Sötétség délben címmel.

1955-ben felhagyott a politikai témájú írásokkal, és egyre többet foglalkoztatták a társadalmi és filozófiai kérdések, valamint az érzékeken túli érzékelés témája. 1983-ban halt meg - feleségével együtt öngyilkosságot követtek el.

A legnagyobb fotósok egyike: André Kertész

A 20. század talán legnagyobb fotósaként emlegetik. Munkái bejárták a világot, képeiből kiállítás nyílt Párizsban és New Yorkban, egyes fotói pedig ma már milliókat érnek.
Az 1894-ben született André Kertész, azaz Kertész Andor már 14 évesen szívesen nézte a világot kamerán át. Tehetsége a fényképezés terén korán megmutatkozott: az első világháború idején készült fotográfiáin már érezni lehetett egyedi stílusát és szemléletmódját.
A háború szinte minden pillanatát igyekezett megörökíteni, a kamera azonban a háború után vált igazi - és örök - barátjává. Munkáit, amelyeken érezni a kísérletezés iránti vágyat, a fénnyel való játék örömét és az egyéni szemléletmódot, több magyar lap is közölte.
A háború után hivatalnokként dolgozott, majd 31 évesen elhagyta Budapestet, és Párizsba költözött. A Montmartre művészvilága minden igényét kielégítette: szabadon, korlátok nélkül fotózhatott, és a legnagyobb művészek társaságát élvezhette, kezdve Picasso-tól Marc Chagallon át egészen Eisensteinig.

Életének egyik legnagyobb fordulópontját az a 35 mm-es Leica megjelenése jelentette, amellyel minden feltűnés nélkül örökíthette meg környezetét. Stílusa egyre élesebben rajzolódott ki művein, amelyek iránt New Yorkba költözését követően egyre nőtt az érdeklődés.

Az igazi sikert azonban az 1964-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumában rendezett kiállítás hozta meg számára: az akkori művészvilág egy csapásra befogadta, művei pedig bejárták a világot.
André Kertész 1985-ben halt meg.

Fotóit részben öccse, részben a párizsi Mission du Patrimoine Photographique, számos amerikai múzeum, valamint a New York-i André and Elizabeth Kertész Foundation őrzi. Kétszáz fotója ma is megtekinthető a szigetbecsei André Kertész Múzeumban.

• tudomány
• művészet
• hírnév
• fotózás
• történelem
• Terasz