Eddig 78 halottja van a súlyos vonatbalesetnek
A vezető lelkén szárad a tragédia?
Még vizsgálják az okokat. Képeken a hét eseményei.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A miniszterelnök, Orbán Viktor és a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály is bejelentette, hogy kivezetnék a devizaalapú hiteleket a magyar pénzügyi piacról, valamint a miniszterelnök beszélt arról is, hogy visszahoznák a luxuscikkeket érintő 30-35%-os áfát.

Az atv.hu információi szerint a Szabad Demokraták Szövetsége másfél hónappal ezelőtt elfogadta azt a javaslatot, hogy a párt kérje az ügyészségtől önmaga feloszlatását.

A Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön bejelentette, hogy 2014 és 2020 között felújítanák az M3-as metróvonalat. A projekt 150-250 milliárd forintból valósulhatna meg. Nemcsak a szerelvényeket cserélnék le, hanem a pályát, az állomásokat, a biztosító és egyéb berendezéseket is fejlesztenék, valamint szigetelnék az alagutat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken bejelentette, hogy a mulasztásokra való tekintettel folytatja az ellenőrzéseket az idegenforgalom területén. Nézd meg képeken, mi történt még a héten!

Királyságok Európában

A héten megszületett Katalin és Vilmos első gyermeke, akit végül György Sándor Lajosnak kereszteltek. A képeken látható európai országok királyságain kívül még néhány miniállamban is az alkotmányos monarchia létezik államformaként. Ilyen Luxemburg, ahol a jelenlegi uralkodó Henrik nagyherceg, akit Guillaume követ majd a trónon, de ezek közé az államok közé tartozik Andorra, Liechtenstein, Monaco is. A világ legkisebb területű államában, a Vatikánban a teokratikus államforma élén a pápa uralkodik.

Ezt is szeretjük