Jönnek a mínuszok: így alakul az időjárás november első hetében
Kellemes, őszi idő várható a hét elején, a vége felé viszont érdemes a vastagabb kabátot elővenni.

időjárás.november2
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Hétfőn kisebb-nagyobb szakadozások, illetve rövidebb napos időszakok inkább csak az ország délnyugati felében lehetnek, míg északkeleten borult, párás marad az idő. Eleinte nem várható újabb csapadék, majd a déli óráktól főleg az ország északkeleti harmadán elered az eső. A délies szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A hőmérséklet kora délután általában 13 és 18 fok között várható, de a tartósan borult részeken ennél pár fokkal hűvösebb idő valószínű.

Nyugat felől csökken a felhőzet, ugyanakkor keleten, északkeleten visszamarad, illetve képződhet is az alacsony szintű rétegfelhőzet. A keleti megyékben kisebb eső előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet késő este 8 és 13, hajnalban 5 és 12 fok között alakul.

Kedden általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Reggel és este többfelé, napközben helyenként párásságra, ködre is számítani kell, főleg az északi, északkeleti országrészben. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső. A légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósabban felhős, párás északkeleti vidékeken ennél hidegebb lesz.

időjárás-november1
Fotó: olaser / Getty Images Hungary

Szerdán általában erősen felhős lesz az ég, de helyenként lehetnek felszakadozások is. Számítani kell párásságra, ködfoltokra. Több helyen előfordulhat eső, zápor, a borult, ködös részeken szitálás. A Dunántúlon, késő délutántól az északkeleti országrészben is megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható.

Csütörtökön eleinte nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, majd egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. Szórványosan előfordul kisebb eső, zápor. Az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

A cikk az ajánló után folytatódik

Pénteken általában gyengén felhős lesz az ég. Reggel és estétől pára-, ködfoltok többfelé lehetnek. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +6 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -2, -4 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

Csodálatos az ősz a Mecsekben: gyönyörű képeken mutatta meg a magyar fotós

Az őszi, ködös táj földöntúlian szép látványt nyújt.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük