Nehéz lesz kiigazodni az időjáráson a héten: -3 és 18 °C is lehet
A héten napsütésre, de esőre, zivatarra is számítani kell, és a hőmérséklet is ingadozni fog.

fazik-hideg-sal
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Hétfőn az ország nagyobb részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, a Dunántúlon azonban délnyugat felől fokozatosan terjeszkedik, ezzel együtt szakadozik majd a felhőzet. Délelőttől mindenütt megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, dél körül már nem kell viharos, késő délutántól erős szélre számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 0 és +7 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden fokozatosan megnövekszik a felhőzet, délen több, északon kevesebb napsütésre számíthatunk. Napközben csapadék nem várható, estétől északon helyenként eső, zápor már előfordulhat. A délnyugati szél több helyen élénk, néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.

Szerdán megvastagszik a felhőzet, többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, sokfelé alakulhat ki eső, zápor, néhol zivatar is lehet. Az északnyugati, nyugati szél többfelé erős, helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 10 fok között valószínű, de délkeleten akár néhány fokkal enyhébb lehet.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, elszórtan eső, zápor, északkeleten néhol kevés hó is előfordulhat. A nap második felében nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szél erős, időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között valószínű.

A cikk az ajánló után folytatódik

Pénteken az éjszakai átmeneti csökkenés után nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, és helyenként záporeső előfordulhat. A déli, délnyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb.

Fotók: Getty Images

Friss fotók a téli Balatonról

A Balaton téli arcát talán csak azok ismerik igazán, akik a környékén laknak, hiszen a turisták inkább a nyári szezon alkalmával látogatnak el a tóhoz. Pedig ilyenkor is gyönyörű látványt nyújt a nyugodt víz és a békés táj.

Ezt is szeretjük