Íme, a magyar város, ahol valóban a nép dönt a fontos kérdésekben
Tétényi Éva Esztergomban példátlan összefogást hozott össze.
Vasárnap helyi népszavazás lesz Esztergomban, amit az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP közösen kezdeményezett.
A szavazáson olyan kérdésekben dönthetnek a lakosok, hogy a képviselő-testület átalakítsa-e a hulladékgyűjtésről szóló rendeletet, írjon-e ki nyílt közbeszerzési pályázatot a piac, a temetkezés, a parkolás, az ingatlangazdálkodás, a hirdetésszervezés, a közétkeztetés és az élményfürdő üzemeltetésére, illetve, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeinek megtérítését közpénzből fizessék-e. Kérdés lesz az is, hogy töröljék-e az önkormányzat javára az esztergomi ingatlanokra bejegyzett elővásárlási jogokat.
Tétényi kétharmada vs. Fidesz kétharmada, sokadik menet
Esztergomban a helyi fideszes képviselőtestület és a független, de mindhárom ellenzéki párt támogatását élvező polgármester között a választások óta dúl a háború.
A Fidesz ugyanis a képviselőtestületben kétharmados többséget szerzett, nélkülük meghozni egy döntést szinte lehetetlen. Tétényi Évával, Esztergom polgármesterével Kálmán Olga beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Meghökkentő történetek.
- Mi lehet a népszavazás következménye?
- Amikor az emberek úgy látják, hogy a képviseleti demokrácia nem működik, akkor megnézik: a demokratikus jogállamban milyen eszközeik vannak. A közvetlen hatalomgyakorlás és a véleménynyilvánítás egyik eszköze a helyi népszavazás. Ezen a népszavazáson egyébként nemcsak arról a 11 kérdésről kell dönteni, ami a mindennapi életet befolyásolja, kíváncsiak vagyunk arra is, hogy az emberek mennyire apolitikusak, tehát mennyire kívánnak a politikában részt venni. Engem nagyon érdekel, hogy hány százaléka megy el a választópolgároknak szavazni.
- Esztergom ebből a szempontból egy különleges eset. Nem hinném, hogy az esztergomiak aktivitását az egész ország aktivitására kivetíthetjük majd a népszavazás végén, szerintem sokkal többen fognak most beleszólni a saját ügyeikbe, mint egyébként egy jelenlegi országos választáson.
- Bárcsak igaza lenne. Én azt szoktam mondani, hogy előbb-utóbb mindenki rájön, hogy esztergomi. Tehát, ha ez jól sikerül, akkor van remény arra, hogy egy pár év múlva, amikor választások lesznek, akkor ugyancsak sok ember fogja azt gondolni, hogy szükség van a szavazatára, és nem otthon marad, hanem kinyilvánítja az akaratát.
A másik különlegessége ennek a helyi népszavazásnak, hogy azt a civil szervezetek a három párttal együtt szervezik, és bár itt most én beszélek róla, de az egész előkészületet tulajdonképpen a két civil szervezet, az LMP, az MSZP és a Jobbik szervezte meg. Az is kérdés, hogy ha ebben az ügyben együtt dolgoznak, akkor a későbbiekben lehet-e azt mondani, hogy Magyarország szempontjából is az ügyek mentén való politizálás lesz sikeres.
- Ebből a szempontból Magyarország nem Esztergom.
- Még nem. De én azt szoktam mondani, hogy mindig egy lépéssel előbb járunk. Ha a helyi témánál maradunk, akkor az esztergomi polgárok tulajdonképpen a mindennapjaikban érzik azt, hogy mi van akkor, ha egy kétharmados többséggel tulajdonképpen bármit meg lehet akadályozni. Például a mai nap egy rendkívüli testületi ülésen nem jelent meg egységesen a Fidesz-frakció.
Az egész Fidesz-frakció hirtelen lebetegedett. Három ember kellett volna a döntéshez
- Betegek lettek.
- Hát nézze, három ember kellett volna ahhoz, hogy határozatképesek legyünk. Azért talán mindahányan nem betegedtek meg, de ezt nem kívánom tovább kommentálni.
- De azt jelentették, nem?
- Azt jelentették. Abban nem vonnék párhuzamot, hogy a helyi Fidesz magatartása mennyire általános a nagy pártra nézve, annál is inkább, mert - emlékeztetnék rá - a helyi KDNP is elhatárolódott a Fidesztől. Tehát úgy tűnik, hogy az ellenzéki koalíció inkább szélesedik, mint hogy szűkülne.
- Szóval, mi lesz ennek a következménye, azon túl, hogy a részvételi arány nyilván beszédes lesz? Mit tudnak elérni ezzel a népszavazással?
- Ha a választópolgárok több mint fele elmegy szavazni, és ha az igenek száma meghaladja a 6124-et, akkor kötelező lesz a testületre nézve, hogy a kérdésekben döntést hozzon. Például legyen alkotmányos szemétrendelet Esztergomban, vagy hogy a legjobb ajánlatot adó céget nyílt közbeszerzésen válasszák ki a piac üzemeltetésére, a felszíni parkoltatásra. Tulajdonképpen ezek olyan kérdések, amiket normál esetben egy, a településért tenni akaró képviselő-testület önmaga is megtesz.
- A kérdéseket úgy fogalmazták meg, hogy a képviselő-testületnek kötelezően meg kell majd változtatni az érintett rendeleteket?
- Igen. Valahogy így szól az egyik kérdés: egyetért-e ön azzal, hogy Esztergomnak a hulladékgazdálkodási törvénynek megfelelő szemétrendelete legyen? Ha az igenek száma több lesz, akkor kötelező lesz egy alkotmányos rendeletet alkotni a testületnek.
- Mert most?
- Mert most alkotmányellenes. A mai testületi ülésnek az volt az egyik témája, hogy alkotmányos legyen a szemétrendeletünk, miután a Kúria felszólította ennek a megalkotására a testületet. És pont egy népszavazás előtt nem eljönni egy ilyen testületi ülésre, ez maga is több kérdést vet fel. Hogy ennyire semmibe veszik a testület tagjai a Kúria döntését? Vagy a magyar alkotmányt nem tisztelik annyira, hogy ezt megtegyék?
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Mi lesz akkor, ha a népszavazás érvényes lesz, jogszabályt kell módosítani a testületnek, aztán megint megbetegednek a fideszes képviselők, és nem sikerül a közgyűlésen ezt megalkotni? Ennek például mi a következménye?
- Merem remélni, hogy ebben az esetben két és fél év múlva másként döntenek a választópolgárok.
Esztergomban sok mindent meg lehet tenni
- Lehet húzni ezeket a döntéseket, vagy van ennek valamilyen következménye? Ha a nép döntését nem hajtja végre egy önkormányzat?
- Akkor visszakérdeznék: lehet egy képviseleti demokráciában azt megtenni, hogy a választott képviselők a város ellen dolgoznak? Igen, ezek szerint lehet, hiszen másfél éve ez történik. Lehet az Magyarországon, hogy több éven keresztül alkotmányellenes rendelet alapján szedik a szemétdíjat? Igen, lehet.
Sőt, Esztergomban, úgy tűnik, sok mindent meg lehet tenni, például van egy olyan költségvetésünk, amiben több mint 1 milliárd forintos hiányunk van, mert az átvett intézményeket nekünk kell finanszírozni, ezt azt jelenti, hogy leinkasszózza az állam a fenntartásért járó összeget. És nem történik semmi, eltelt három hónap, és ezen a helyzeten nem változtatnak. Tehát azt tudom mondani, hogy sajnos elképzelhető lehet, és ebben az esetben egyet tudunk tenni, hogy mindig feltesszük a kérdést, és várjuk, hogy a következő szavazáson az emberek eldöntsék, hogy milyen városban szeretnének élni.
OLVASD EL EZT IS!
- belföld
- tétényi éva
Ezer gyerek és száz idős ember marad élelem nélkül
- orbán viktor
- belföld
Támadásoktól tart Esztergom polgármestere: újabb botrányok várhatók a városban?
- fidesz
- belföld