Ezer gyerek és száz idős ember marad élelem nélkül

A fideszesek a polgármestert hibáztatják

Esztergomban lekapcsolják a közvilágítást, nem lesz közétkeztetés.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Esztergomban szerdától nem lesz közétkeztetés a gyermekintézményekben és a szociális központban, illetve megszűnik a közvilágítás is, miután a helyi képviselő-testület kedden, határozatképtelenség miatt nem tudott dönteni a két szolgáltató számláinak kifizetéséről.

A válságköltségvetés módosítása ügyében rendkívüli ülésként meghirdetett tanácskozáson a testület 15 tagjából a független polgármesteren kívül három Fidesz-KDNP-s és egy jobbikos képviselő jelent meg. Tétényi Éva polgármester elmondta, legközelebb pénteken üléseznek, addig arra kéri a szülőket, hogy hideg élelemmel indítsák iskolába a gyerekeket, illetve önkéntes felajánlásokat kért az étkeztetés megoldására.

A helyi kórházban lesz étel

A Komárom-Esztergom megyei településen közétkeztetési feladatokat ellátó HunGast Esztergom Kft. ügyvezetője az MTI kérdésére elmondta, hogy pozitív döntés esetén biztosították volna az étkeztetést, így azonban szerdán - többszöri figyelmeztetés után - a helyi kórház kivételével mindenütt leállítják a szolgáltatást. A kényszerű lépés mintegy ezer diákot és száz idős embert érint.

A közvilágítást biztosító Tivi Kft. ügyvezetőjét az MTI-nek nem sikerült elérnie, titkárságán azonban közölték, intézkedési tervüket jelenleg a cég ügyvédje vizsgálja; mint hozzátették, Drága Bálint tartja magát pénteken tett nyilatkozatához. Az ügyvezető az MTI-nek aznap úgy fogalmazott: - Az is lehet, hogy csontsötétre lekapcsolom a várost, ha nem látok más megoldást.

A testület legutóbbi, pénteki ülésén a polgármester és a Fidesz-KDNP-frakció vezetője, Steindl Balázs közösen olyan költségvetési módosítást terjesztettek elő, amely alapján kifizették volna a HunGastot illető 27 millió, illetve a Tivinek járó 19 millió forintot. A frakcióvezető az ülésen gyermeke betegsége miatt nem volt jelen, a testület fideszes tagjai pedig párttársuk, Meggyes Tamás, korábbi polgármester indítványát szavazták meg, amely mindkét cégnek csak 10-10 millió forintot biztosított - emlékeztetett a polgármester.

Női képviselők a parlamentben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A pénteki ülésen elhangzott, hogy az adósságrendezés alatt álló önkormányzat a HunGastnak 100 millió forintot meghaladó összeggel tartozik, a közvilágítást végző Tivi Kft.-nek pedig 150 millióval, és a lejárt adósság túlnyomó része az előző polgármester hivatali idejében keletkezett.

A keddi rendkívüli ülésen megjelent három fideszes képviselő közül Kálmán Sándor olvasta fel a Fidesz-KDNP-frakció közleményét, amely szerint a képviselők kedden aljegyzői állásfoglalást kértek a közvilágítással és a gyermekek étkeztetésével kapcsolatban Balla Sándor aljegyzőtől. A képviselő szerint a polgármesternek kötelessége lett volna átutalni a testület határozatában foglalt 10 millió forintos összeget a szolgáltatóknak, azt nem tagadhatta volna meg.

Fidesz: Tétényi a hibás

Kálmán Sándor azt mondta, jelenleg csaknem 420 millió forint van a város számláján, amelyből ki lehetne fizetni az elmaradt tartozásokat. - Tétényi Éva felelőtlen városvezetői magatartása már tarthatatlan, ezért felszólítjuk, hogy mondjon le hivataláról, és ne ártson többet az esztergomi családoknak, gyermekeknek - fogalmazott Kálmán Sándor.

Pál György - Fidesz-KDNP - már magát az aljegyzői állásfoglalást idézte, amelyben az előzmények ismertetése után csak ez szerepelt: "a képviselő-testület döntését a polgármesternek kell végrehajtani, és az utalványozási jog is őt illeti meg".

Politikusok és családjuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pál György ezt követően megpróbálta rábeszélni Tétényi Évát "a gyerekek érdekében", hogy utalja át a HunGastnak a 27 millió forintot. - Nem hiszem, hogy ezzel törvénysértést követne el polgármester asszony - tette hozzá.

Tétényi: a Fidesz a hibás

Tétényi Éva zárszavában közölte, ha a működésképtelenséget okozó testület lemond, akkor ő is hajlandó erre. Egyúttal rámutatott, ő egyrészt hiába írna alá ma bármit, nincs, aki ellenjegyezze, mert az aljegyző is elhagyta a hivatalt az ülés idejére.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A független polgármester azt mondta, a testület el sem fogadhatta volna a 10-10 millió forint átcsoportosításáról szóló előterjesztést, mert a közétkeztetésre szánt összegeket az egyes intézmények költségvetési sorába kellett volna beállítani. Továbbá a közvilágítás költségvetési sorában is csak 1 millió forint szerepel, itt is költségvetést kellene módosítani, de erre csak a többséget adó Fidesz-KDNP-frakció képes.

Ezt is szeretjük