Hány nyelven beszélsz? Másmilyen az agyad, ha nem csak magyarul tudsz

Ennyit számít!

Már hivatalos: az idegen nyelv okosabbá tesz.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Már hivatalos: az idegen nyelv okosabbá tesz.

Ma már az iskolában is mindenkinek kötelező minimum egy idegen nyelvet tanulnia legalább alapfokon, ennek pedig megvannak a maga előnyei.

Nemcsak a könnyebb tájékozódás és a jobb álláslehetőségek miatt érdemes más nyelveket is beszélni az anyanyelven kívül - ez ugyanis az agyat is fejleszti.

Több nyelv, nagyobb szürkeállomány

A washingtoni Georgetowni Egyetem orvosi központjának kutatói megállapították, hogy fejlettebb azoknak az agya, akik beszélnek idegen nyelven, mint azoké, akik csak egy nyelven tudnak. Szintén okosabbak az átlagnál a két anyanyelvűek, akiknek például az egyik szülője angol, a másik magyar, és ők mindkét nyelvet kiskoruk óta anyanyelvi szinten használják.

Ennek az orvosok számára látható jelei is vannak, hiszen a többnyelvűek szürkeállománya nagyobb. A nyelvek elsajátítása során változik az agy szerkezete, fejlődik az agykéreg, ez pedig nemcsak a fiatalkori képességeket befolyásolja pozitívan, de az időskori elbutulást is segít megelőzni.

A szürkeállomány több százmilliárd idegsejtet tartalmaz, amelyek száma az életkor előrehaladtával egyre gyorsabban csökken. Ha azonban rendszeresen használod a megtanult nyelveket, gyakorlatilag kiütheted, vagy legalábbis lassíthatod ezt a folyamatot.

Lenyűgöző képek! Így néz ki az agyad, amikor gondolkodsz: egyszerűen gyönyörű!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nagyobb agy, magasabb intelligencia?

Fontos, hogy a szürkeállomány növekedése nem úgy értendő, hogy magának az agynak változik a mérete, és az intelligencia mértéke sem attól függ, hogy kinek mekkora az agya. Mindössze az arányok módosulnak, a nagyobb szürkeállomány pedig valóban okosabbá tesz, hiszen itt van a magasrendű emberi idegműködés központja.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A szürkeállomány felelős tehát az intelligenciáért, a tudatosságért és az elvont gondolkodásért, ennek köszönhetően ismered fel és raktározod el az összefüggéseket, sőt, még a művészi hajlam és a helyes viselkedés képessége is innen indul ki.

Ezt is szeretjük