A halogatás pszichológiája: miért húzzuk az időt, ha tudjuk, hogy úgysem ússzuk meg?
Az internetezők több mint fele gondolja magát halogatónak, de vajon mik a halogatás okai?
136 ezren töltötték ki a Telekom Nagy Pató Pál Tesztjét, mellyel pszichológus és kutató szakértők bevonásával próbálták meg kideríteni, hogy mennyire jellemző a magyarokra a halogatás, és milyen okok állhatnak mögötte. A válaszokból kiderült, hogy a tettvágy a korral jön meg, a tanulást, a sportot és az egészséges életmódot mindig holnap kezdjük, a munka viszont a legtöbbünknél nem tűr halasztást.
Az internet segítségével nagy tetteket vihetünk véghez, ha pedig mégis eltereli valami a figyelmünket a fontos dolgokról, az elsősorban a kényelemszeretet számlájára írható. A felmérésben 18 év feletti internetezők vehettek részt, és a felnőtt korosztály minden korcsoportja szép számban képviseltette magát. A feleletválasztós tesztkérdésekre adott válaszok alapján a résztvevők 45%-a tekinthető tettre késznek, míg 55%-uk a halogató kategóriába sorolható. Az állás tehát nagyjából döntetlen, de a mérleg nyelve szerint valamivel többen vannak, akik hajlamosak a kisebb vagy nagyobb feladataikat későbbre halasztani.
Mik a halogatás okai?
A halogatók fele a saját bevallása szerint egyszerűen kényelmes. A pillanatnyi élvezetek kedvéért mindig talál valami jó kifogást, vagy csak épp előre rápihen kicsit az éppen aktuális, fontos feladatra. A többiek egy esetleges kudarc lehetősége vagy a kellő motiváció hiánya miatt bele sem vágnak a terveik megvalósításába, illetve a rossz időmenedzsment okán képtelenek befejezni a teendőiket.
Tettrekészség tekintetében mutatkozik ugyanakkor némi különbség a vidék és nagyváros között: a nagyvárosiak kicsit nagyobb arányban - 5 százalékpont különbséggel - érzik magukat inkább halogatónak. Mire vezetik vissza ezt a hajlamot magukban a halogatók? A Budapesten és a nagyvárosokban élők saját bevallásuk szerint kényelmesebbek, és kevésbé motiváltak, a vidéki habitusból viszont inkább a kellő magabiztosság hiányzik.
Úgy tűnik, hogy Pató Pál, a 19. századi alszolgabíró és jegyző szellemisége ma leginkább a fiatalokban köszön vissza. A harminc év alattiak viszonylag alacsony tettrekészségéért a korai felnőttkorra jellemző élménykeresés és önbizalomhiány okolható. Ki akar a négy fal között dolgozatra vagy vizsgára készülni, mikor hét ágra süt a nap, és indul a szabadtéri buliszezon? A 18-19 évesek 69%-a biztosan nem, ők azok, akik az utolsó pillanatig tologatják a tanulást. Az egészséges életmód sem nagyon fér bele a pörgésbe: ezt a 30 év alattiak 37%-a sorolta gyakran halogatott teendői közé.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az életkoron és a személyiségen is múlik
A válaszokból kirajzolódó statisztika alapján meglepő lehet, de a kor előrehaladtával egyre kevésbé futamodunk meg a ránk váró feladatok elől. A kutatás alapján rossz hír, hogy az alulmotiváltság és a rossz időmenedzsment inkább a személyiségünktől függ, így az idő múlásával is velünk marad, jó hír viszont, hogy a kényelmes hozzáállást az évek múlásával magunk mögött hagyjuk, és a megfelelő önbizalom birtokában már nem félünk a kudarcoktól sem.
Ahogyan bölcsebbé válunk, megtanuljuk a prioritásuknak megfelelően kezelni a feladatokat: míg a 18-19 évesek csupán 13%-a, addig a 70 év felettiek 47%-a vallotta, hogy csak jelentéktelen dolgokat halogat. Az életkori sajátosságok mellett a nemek között is találunk jellegzetes különbségeket. A nők alig, mindössze 3%-kal bizonyultak tettre készebbnek a felmérés során, mint a férfiak, de jobban érzik elmaradásukat a sport és a háztartási teendők terén.
Az edzést a nők 44%-a inkább másnapra halasztja, a lakásra pedig a nagyvárosi háziasszonyoknak jut a legkevesebb idejük. A munkánkat tekintve viszont mindannyian igen lelkiismeretesek vagyunk, mindössze a válaszadók 15%-a sorolta a munkát a három leggyakrabban halogatott teendője közé.
Miben szeretnénk fejlődni?
A legtöbben, a válaszadók 40%-a a sportban szeretne előrébb jutni, és az egészséges életmódot tartja a legfontosabbnak. A tanulásban, önfejlesztésben 34% érzi úgy, hogy lenne tennivalója. A válaszadók egynegyede lépne szívesen előre a lakással és háztartással kapcsolatos dolgok terén, és ugyanennyien tennének szívesen rendet a magánéletükben is. A nagy Pató Pál-tesztből végül az is kiderült, van-e különbség a halogatók és a tettre készek között abban, hogy mire használják az internetet.
Bár a világhálón a résztvevők 35%-a szerint remekül el lehet ütni az időt, 80% egyetértett abban, hogy az internet közelebb visz terveink megvalósításához, és soha nem látott lehetőségeket nyit meg számunkra. A bátor, tettre kész hozzáállás és az aktív, tudatos nethasználat kéz a kézben jár: a mai tettek embere úgy tekint a technológiára, mint az előbbre jutás eszközére. A teszt összeállításában és kiértékelésében Dr. Takács Ildikó pszichológus, a BME docense és az eNET Internetkutató Kft. kutatói segítettek.
Fotók: Getty Images.
Hét kreatív ember, akinek túl sok a szabadideje
Előfordul, hogy az embernek annyira nincs kedve az előtte álló feladatokhoz, hogy bármi mással húzza az időt, csak ne kelljen nekiállni. Vannak, akik ezt mesteri szintre fejlesztették.
- felmérés
- pszichológia
- halogatás
- lélek
- okok
- életkor
- érdekességek a világból
- feladat
- személyiség
- Terasz