Ausztria egyik legszebb faluját fojtogatja a népszerűség: a lakóknak elegük van

A túl nagy idegenforgalom áldozatául esett a Jégvarázst ihlető osztrák falu, Hallstatt.

hallstatt-falu

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A túl nagy idegenforgalom áldozatává vált egy idilli osztrák falu, amelyről elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét. Hallstatt egyórányi autóútra fekszik Salzburgtól, és mindössze 780 lakosa van.

Míg 2009-ben egy nap alatt csak száz turista fordult meg ott, tavaly már napi tízezer látogatója volt a településnek, egy lakosra számítva hatszor annyi, mint Velencének - számolt be róla a The Independent. A település 1997-ben világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól hétezer éves, a világon a legrégibbnek számító sóbányájának köszönhetően.

A falu népszerűsége több lépcsőben ért csúcsára: 2006-ban bemutatták egy dél-koreai programban, 2011-ben egy kínai üzleti mogul a dél-kínai Kuangtung tartományban felépítette a település pontos mását 274 milliárd forintnak megfelelő összegért, a Jégvarázsban szereplő mesebeli Arendelle pedig tovább fokozta az érdeklődést.

Hallstatt festői környezetben található a Salzkammergut lábánál, 16. századi épületekkel és egy lutheránus templommal. Évente 20 ezer turistabusz özönli el. A helyi lakosok számára egyfelől áldás a sok látogató, mivel jót tesz az üzleteiknek, amelyek így egész évben nyitva tarthatnak. A bevételekből fenn lehet tartani a helyi iskolát és egy koncerttermet, de a túlzott idegenforgalomnak megvan a maga ára.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Katasztrófa. Sok látogató komolyan azt hiszi, hogy ez egy szórakoztatópark - mondta egy helyi szállodás. - Hallstatt a kultúrtörténet egy fontos darabja, nem múzeum - jelentette ki a város polgármestere, hangsúlyozva, hogy legalább harmadával csökkenteni akarják a látogatók évi egymilliós számát, de egyelőre nem tudják, hogyan.

Fotók: Getty Images

Lenyűgöző fotókon az Alpok rejtett oldala

Az osztrák fényképész már bejárta a világot, mégis az Alpokban fotózott a legtöbbet, és rendszeresen visszatér, hogy újabb és újabb felvételeket készítsen.

Ezt is szeretjük