Szomorú statisztika: 4 másodpercenként meghal egy gyerek a világban
További 1,9 millió csecsemő halva született ugyanebben az időszakban az ENSZ-jelentései szerint.

GettyImages-1130569667
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Az ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg ötéves kora előtt, valamint további 2,1 millió 5 és 24 év közötti kis- és fiatalkorú vesztette életét ebben az évben.

Az ENSZ gyermekhalandósággal foglalkozó csoportja jelentésében azt is megállapította, hogy szintén 2021-ben csaknem 1,9 millió csecsemő halva született. A tényeket még tragikusabbá teszi, hogy számos haláleset elkerülhető lett volna megfelelő színvonalú egészségügyi ellátással.

Gyermekhalandóság a világban

- Túl sok szülőnek kell szembesülnie azzal a traumával, hogy gyermekét még az első lélegzetvétele előtt elveszíti - mondta Vidhya Ganesh, az UNICEF adatelemzési, tervezési és megfigyelési osztályának igazgatója. - Az ilyen, sokakat érintő tragédiákat nem nézhetjük tétlenül. Erősebb politikai akarattal és célzott befektetésekkel jelentős előrelépéseket érhetünk el - minden nő és gyermek számára egyenlő esélyeket kell biztosítani az egészségügyi alapellátásokhoz való hozzáférésben.

UN0749880
Fotó: UNICEF/UN0749880/Haleem

A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az ötéves kor alattiak körében a felére, az idősebb gyerekek és fiatalkorúak esetében pedig 36 százalékkal csökkent. A halvaszületések száma is mérséklődött csaknem 35 százalékkal. Mindez az egészségügyi rendszerre fordított nagymértékű befektetéseknek köszönhető.

Ez a dinamikusan javuló tendencia azonban 2010 óta jelentősen visszaesett, és 54 országban várhatóan nem fognak teljesülni az öt év alattiak halálozására vonatkozó Fenntartható Fejlődési Célok (SDG). Azonnali egészségügyi intézkedés nélkül 2030-ig várhatóan 59 millió gyermek és fiatal fog meghalni, és közel 16 millió csecsemő fog halva születni.

- Szörnyen igazságtalan, hogy a gyermekek túlélési esélyeit ilyen nagymértékben befolyásolja az, hogy hol születnek - hatalmasak az egyenlőtlenségek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben - mondta dr. Anshu Banerjee, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) anyák, újszülöttek, gyermekek és fiatalok egészségéért felelős igazgatója. - A gyerekeknek mindenhol fejlett egészségügyi rendszerre van szükségük, amely megfelel az ő és családjaik szükségleteinek, hogy - bárhol éljenek is - a legjobb esélyekkel indulhassanak.

A legsúlyosabb kihívásokkal Fekete-Afrika és Dél-Ázsia lakossága néz szembe. 2021. során az összes ötéves kora előtt meghalt gyermek 56 százaléka Fekete-Afrikában született, 26 százalékuk pedig Dél-Ázsiában. A szubszaharai Afrikában született gyermekek tizenötször nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint az Európában vagy Észak-Amerikában élők.

Rengeteg édesanyának kell szembenéznie azzal a borzalommal, hogy gyermeke nem éri meg első másodperceit sem - 2021-ben az összes halvaszületés 77 százaléka Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában történt. Európához képest a szubszaharai Afrikában hétszer nagyobb az esélye annak, hogy egy gyermek halva születik.

A cikk az ajánló után folytatódik

A megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés továbbra is létfontosságú kérdés minden gyerek számára. A csecsemőknél a koraszülés és a szülés közbeni szövődmények jelentik a legnagyobb veszélyt. A halvaszületések több mint 40 százaléka vajúdás közben történik - ezek többsége megelőzhető lenne, ha a nők minőségi ellátáshoz jutnának a terhesség és a szülés ideje alatt. Azokat a szerencsés gyerekeket pedig, akik túlélték az első 28 napjukat, olyan fertőző betegségek fenyegetik, mint például a tüdőgyulladás, a hasmenés vagy a malária.

Bár a Covid-19 nem növelte közvetlenül a gyermekkori halálozások számát - mivel inkább az idősebbekre nézve jelentett fenyegetést -, a világjárvány megannyi jövőbeli kockázatot jelenthet rájuk nézve. A jelentések elsősorban az oltási kampányok, az élelmezés és az alapellátáshoz való hozzáférés e körülményekből adódó nehézségeire hívják fel a figyelmet, amelyek nagyban veszélyeztethetik a gyerekek egészségét és jólétét. A világjárvány az elmúlt három évtized legnagyobb visszaesését idézte elő az oltások terén, így a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő újszülöttek és kiskorúak még nagyobb egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve. 

- Becsléseink rávilágítanak arra, hogy az ezredforduló óta az egész világon hatalmas előrelépés történt az öt év alatti gyermekek halálozásának megelőzésében - mondta John Wilmoth, az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának, illetve népesedési osztályának igazgatója. - A siker ellenére azonban munkánkra továbbra is nagy szükség van - a gyerekek túlélési esélyei még mindig országok és régiók szerint változnak, hatalmasak az egyenlőtlenségek, amiket orvosolnunk kell, főképp Fekete-Afrikában. Csak a jó minőségű egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés javításával tudjuk csökkenteni ezeket az egyenlőtlenségeket és megszüntetni az újszülöttek és gyermekek korai elhalálozását világszerte.

Ilyen cuki a kisgyerek, aki kutyájával nézi élete első havazását: megható képek gyerekek és állatok barátságáról

Olyan képeket válogattunk össze, amik állatok és gyerekek igaz barátságát mutatják meg - elválaszthatatlan kötelék alakulhat ki közöttük.

Borítókép: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük