6 év után vége! Megszűnik a csatorna legnépszerűbb sorozata
A Pletykafészek készítője a Twitteren jelentette be: a következő évad egyben az utolsó is lesz.
Most már egészen biztos: hamarosan utoljára fogjuk hallani a kultikus csók, puszi, pletykacica mondatot, a hatodik évaddal ugyanis véget ér a Gossip Girl, vagyis Pletykafészek című sorozat.
Twitteren jelentették be
Úgy tűnik, a rajongók - legnagyobb bánatukra - már csak egy éven keresztül élvezhetik a felső East Side-i elit fiatalok botrányos és fényűző életének pletykáit.
- Most szólok azoknak, akik az elmúlt öt évben nézték: a Gossip Girl következő évada egyben az utolsó is lesz - írta Twitteren a sorozat alkotója, a 35 éves Josh Schwartz.
A Pletykafészek című sorozatot itthon a Cool TV vetíti. Az ötödik évad befejező adása az amerikai csatornán hétfőn került adásba, és tartogatott néhány nem várt fordulatot, így érthető, ha a rajongók izgatottan várják a következő évadot.
A befejező széria egyébként a korábbiaknál jóval rövidebbnek ígérkezik, összesen 11 részt rendeltek meg belőle - vagyis fele olyan hosszú lesz, mint a korábbi évadok voltak.
A nézők most leginkább arra kíváncsiak, hogyan fogják a készítők 11 részben elvarrni az összes szálat, választ kapnak-e a kérdéseikre, méltó lesz-e a lezárás a korábbi évadokhoz - és persze fény derül-e a nagy titokra, vagyis arra, hogy ki a csoport pletykafészke, aki a titokzatos blogot írja.
Josh Schwartz miatt egyébként nem kell aggódnod, bár a Gossip Girl véget ér, ő továbbra is marad a CW televízió alkalmazásában, nevéhez kötődik ugyanis a csatorna új sorozata, a Carrie's Diary is, ami az HBO népszerű sorozata, a Szex és New York előzményeit mutatja be.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A középiskolás Carrie Bradshaw életéről szóló sorozatot semmiképpen ne hagyd ki, ha a Pletykafészekben tetszett Schwarz munkája - ez is hasonlóan izgalmas sztorinak ígérkezik!
OLVASD EL EZT IS!
- paris hilton
- britney spears
Senki nem hitte, hogy még visszatér: újra színpadon a drogfüggő énekes
- justin bieber
- videó