Fontos értesítést küld a NAV minden autótulajdonosnak: közeleg a határidő
Érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos iratok, SMS-ben is lehet csekket kérni a befizetéshez.
![Gépjárműadó 2022](https://kep.index.hu/1/0/4191/41918/419186/41918600_3199868_70a2c3596534d2f59b1584fe68d71aab_wm.jpg)
Idén is az adóhatóságtól érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, határozatok a fizetésre kötelezettekhez vagy képviselőjükhöz. Az adó első részletét március 15-ig, a másodikat szeptember 15-ig kell befizetni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A tájékoztatás szerint ebben az évben is határozatot kapnak azok, akiknek a tavalyihoz képest változott a gépjárműadójuk, akiknél viszont változatlan az adó összege, azokat értesítésben emlékezteti a NAV a fizetésre. Idén az adót kerekítés nélkül, forintban kell megfizetni. Ha csak ez a különbség a tavalyihoz képest, akkor a NAV szintén csak értesítő levelet küld határozat helyett.
![fizet](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4191/41918/419187/41918720_59d6a6be6a1a907df6c9d52a6fc50eb9_wm.jpg)
Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, vagy egyes civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes. A határidőkre érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget - hangsúlyozta az adóhatóság.
A gépjárműadót továbbra is a NAV-hoz kell befizetni, a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Banki átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574554/57455493_9de98688af3d0c9eaa9b1b4e5aeab263_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok fizethetnek banki átutalással, csekken vagy az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren - EFER-en - keresztül átutalással. A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan küldi mindenkinek, aki elektronikusan elérhető, a többiek postán kapják meg a papírokat.
A tárhelyre érkező iratot érdemes a tartóstárba áthelyezni, mert a dokumentum csak 30 napig érhető el a tárhelyen, utána törlődik - jelezte közleményében a NAV. Ha valakinek olyan képviselője, meghatalmazottja van, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja. Az emlékeztető értesítést az adózó és a képviselő is megkapja. A felkészülés érdekében a képviselőket a NAV külön is tájékoztatja - közölte a hivatal.
![no-telefon](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4191/41918/419187/41918734_2419fc3276313b94b2bf7cf3d3092b5a_wm.jpg)
A NAV felhívta a figyelmet, hogy már SMS-ben is kérhet csekket a gépjárműadó befizetéséhez, aki természetes személyként így szeretné fizetni az adója első részletét. Ehhez a 06/30 344-4304-es telefonszámra kell üzenetet küldeni, amibe a csekk szót, majd szóközt és az adóazonosító jelet kell beírni. A szolgáltatást csak olyan magánszemélyek vehetik igénybe, akik pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek.
Egy naptári évben, egy adóazonosító jellel legfeljebb kétszer kérhető ebben a formában csekk, amin kizárólag a 410-es adónemkódú gépjárműadó fizethető be. A benyújtott igényre két gépjárműadócsekket postáz a NAV a bejelentett lakcímre. Ez elsősorban a levelezési cím, ha az nincs bejelentve, akkor a tartózkodási hely, és ha az sincs bejelentve, akkor a lakóhelycímre érkezik a csekk - írták.
Fotók: Getty Images
Ennyi spórolt pénze van a magyar fiataloknak átlagosan
A fiatalok 58 százalékának van megtakarítása egy felmérés szerint.
Ennyi spórolt pénze van a magyar fiataloknak átlagosan: az is kiderült, mire gyűjtenek
A fiatalok 58 százalékának van megtakarítása egy felmérés szerint.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
![malacpersely](https://kep.index.hu/1/0/4110/41103/411039/41103941_3136663_3194e5c0ec9969170e797c76aec8d130_wm.jpg)
- pénzügyek
- megtakarítás