Nagy változás jön a gázóra-leolvasásnál: erről mindenkinek tudnia kell
Így változik a gázóra-leolvasás.
Visszatér az éves gázóra-leolvasás rendszere az MVM-nél, vagyis megszűnik az a gyakorlat, hogy elég lefényképezni és beküldeni a mérőállást, netán egy cetlire felírni a leolvasott értéket és hátrahagyni a szolgáltató munkatársának, írta a Világgazdaság.
Gázóra-leolvasás változása
Az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. által megbízott cég, a DL Kft. arról értesítette a megbízó ellátási területén lévő lakossági ügyfeleket, hogy munkatársa a közeljövőben a levélben megadott, ötnapos idősávon belül felkeresi, hogy leolvassa a gázmérőjét, írja a portál.
Az ügyfeleknek azonban nem kell majd a leolvasót a felhasználási helyen várniuk, mert a DL Kft. munkatársa hagy náluk egy leolvasási értesítőt, rajta elérhetőségekkel és az egyéb szükséges információkkal. Amennyiben a leolvasó a jelzett időszakban, az első felkeresés alkalmával nem tudja a gázmérőt leolvasni, akkor hagy egy másik értesítőt a következő felkeresés időpontjával és a saját telefonos elérhetőségével.
Fontos, hogy a DL Kft. munkatársai az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. által kibocsátott fényképes igazolvánnyal rendelkeznek. A kft. kéri, hogy ezt az ügyfél a saját biztonsága érdekében mindig ellenőrizze. A leolvasást végző munkatársak személyéről, jogosultságáról a fényképes igazolványon található központi telefonszámon lehet meggyőződni.
A változásra azért van szükség, mert az MVM kivezeti a helyszíni leolvasást helyettesítő mérőállás-bejelentést. Mivel a pontos elszámoláshoz szükséges a személyes leolvasás, a DL munkatársának be kell jutnia a gázmérőhöz. A cég azt kéri, hogy az ügyfelek tegyék lehetővé a megadott időszakban a gázmérő leolvasását.
Ha szeretnél a rezsiszámlán spórolni, akkor ide kattintva hasznos tippeket olvashatsz.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Téli mesevilággá változott az ország: nézd meg a legjobban sikerült fotókat a havazásról
Szemkápráztató fotók készültek!
Téli mesevilággá változott az ország: nézd meg a legjobban sikerült fotókat a havazásról
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- egészségügy
- adókedvezmény