
Már a középkorban is létezett a fogfehérítés: 8 meglepő tény a fogorvoslás történetéből
A fogorvoslás több ezer éves történetében számos érdekes mérföldkő volt, így a fúrók megjelenése és a fehérítés korai módjának kifejlesztése is.


Amikor a fogorvosi váróban várja a sorsát, a mai ember bele sem gondol, milyen szerencsés: egy olyan korban él, amikor már létezik érzéstelenítés és elektromos fúró.
Nem volt ez mindig így. Volt idő, hogy sem az eszközök, sem a gyógyításhoz szükséges tudás nem volt adott. Sokáig a fogorvosok is fehér hollónak számítottak, és még az olyan orvos is ritka volt, aki konyított valamicskét a fogakhoz is. A fogorvoslás tudományának mai állása több ezer év alatt összegyűjtött tapasztalatok eredménye, és ez is csupán egy állapot, hiszen óriási léptékű és mértékű fejlődés ment végbe a fogak gyógyításában az elmúlt évezredekben, ami a jövőre nézve is elképzelhetetlen újításokat és lehetőségeket ígér.
8 tény a fogorvoslás történetéből
Szinte hihetetlen, de az ókori Egyiptomból indult el az a bámulatos fejlődés, ami napjainkig vezetett. Meglepő, hogy egyes mérföldkőnek számító események milyen korán következtek be: implantátumokat már több ezer éve is készítettek, a fogfehérítés pedig a középkorban is ismeretes volt.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft