Miért mozgott Chaplin olyan gyorsan a filmjeiben? Volt, hogy direkt gyorsítottak rajta
A némafilmekre sokáig jellemző volt a gyors, darabos mozgás, ami nem ritkán a mozik elvárása volt.

Amikor a filmtörténelem első műveit nézi az ember, rögtön feltűnik Chaplin vagy Buster Keaton szaggatott, mégis gyors tempójú mozgása. Természetesen egyikőjük se tudott ilyen tempóban mozogni. De akkor miért tűntek úgy, mintha felhúzták volna őket?
Mozgás gyorsasága a filmekben
A kérdés megválaszolásához vissza kell térni a filmkészítés alapjaihoz. A filmtörténet során a filmkamerák soha nem voltak képesek a valós mozgást hűen rögzíteni. Ehelyett állóképek sorozatát készítették gyors egymásutánban, majd olyan gyorsan játszották le, hogy a befogadó agya egybefüggő mozgást érzékeljen.

Az egy másodperc film alatt megjelenített egyedi képek vagy képkockák számát képkockasebességnek nevezzük, amelyet másodpercenkénti képkockákban (fps) mérünk. Thomas Edison, aki szabadalmaztatta a filmkamerát, megjegyezte, hogy a filmet legalább 46 kép/mp sebességgel kell vetíteni ahhoz, hogy a mozgás illúzióját keltse.
A mozi kezdeti időszakában azonban ez túl drágának bizonyult, ezért néhány filmkészítő úgy döntött, hogy a vizuális illúzió fenntartható a 16 fps-hez közelebbi, vagy akár 12 fps-hez alacsonyabb képkockasebességgel is.
Bár ez a sebesség elég gyorsnak számított a korszak filmkamerái számára, észrevehetően lassabb volt, mint a később elterjedt 24 kép/mp sebesség. Amikor pedig a 16 fps vagy alacsonyabb sebességgel felvett régi felvételeket felgyorsítják a modern sebességű lejátszáshoz, a képernyőn látható tárgyak észrevehetően furcsán gyorsan mozognak.
Volt, hogy direkt gyorsítottak rajta
Az 1920-as években a nagy hollywoodi stúdiók nagyrészt a Bell and Howell 2709-es filmkamerát használták. Ez a modell egy kézi kurblival rendelkezett, ami minden egyes fordulatnál féllábnyi filmet pörgetett át. Így a forgókar másodpercenkénti kétszeri elforgatása 16 kép/mp-es felvételi sebességnek felelt meg, ami a korszak általános szabványa lett.
Ennek ellenére sok némafilmrendező szándékosan rendelt el lassabb vagy gyorsabb sebességgel felvett jeleneteket a hatás kedvéért. Egy lassabb sebességgel (például 16 fps) felvett, majd gyorsabb sebességgel (24 fps) vetített jelenet felgyorsultnak fog tűnni, míg a lassított felvétel hatása akkor jön létre, amikor valamit gyorsabb sebességgel vesznek fel, majd a vetítéshez standard sebességre lassítják.

A stúdiók gyakran adtak a filmszínházaknak konkrét utasításokat a film nagyobb vetítési sebességére vonatkozóan, hogy a mozgás a normálisnál gyorsabbnak tűnjön. Ezt általában komikus célokra vagy akciójelenetekhez használták. Sok mozi a már felpörgetett verzióra is rágyorsított, hogy több vetítést tudjon tartani, és növelje a napi fizető vendégek számát. A végeredmény tehát egy olyan film volt, amit körülbelül 14 és 18 kép/mp között forgattak, majd 22 kép/mp vagy annál gyorsabb sebességgel vetítettek.
A hang megváltoztatta a sebességet
Ahogy a hang a filmművészet új korszakát nyitotta meg, a hollywoodi stúdiók igyekeztek szabványosítani a film sebességét, hogy megőrizzék a drága produkciók egységes minőségét. Végül 24 képkocka/mp lett az iparágban a szabványos képkockasebesség, ami lényegesen lassabb volt, mint Edison eredeti ajánlása, a 46 képkocka/mp.
7 mindennapi szokás, ami a II. világháborúból indult – A rendszeres fogmosás is akkor terjedt el
Ma már hétköznapinak számít az a sok szokás, ami annak idején a háború viszontagságai között indult.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)