Orkánerejű szél várható ezekben a megyékben szombaton Magyarországon - Erős viharokra lehet számítani
Így alakul a mai nap időjárása Magyarországon.
Aki kidugta ma reggel az orrát, érzékelhette a meglepően erős széllökéseket. Mutatjuk, mely vármegyékre adtak ki figyelmeztetést ez ügyben, és milyen idő várható szombaton hazánkban.
Szombati időjárás
Az északnyugati irányú szelet a Dunántúlon és a középső országrészben (kiemelten az említett régiók északi részein) a délutáni órákig továbbra is nagy területen kísérhetik viharos lökések (60-80 km/h). A hegyekben ennél erősebb szél is lehet (>80-90 km/h) - írja a met.hu.
Az alábbi országrészek érintettek (sárga jelzés).
Szombaton a front mögött rövidebb-hosszabb időszakokra szinte minden országrészben kisüt a nap, ezután északkelet felől erőteljesebb felhősödés veszi majd kezdetét. A keleti-délkeleti országrészben kisebb eső, futó zápor kialakulhat. Az északnyugati szél sokfelé erős, viharos lesz. Délután 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.
Elátkozott szellemépület magasodik a budapesti belvárosban: nyilvános kivégzések is zajlottak itt
A Budapest belvárosában álló Rákóczi úti ingatlant átkozottnak tartják.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek: Getty Images Hungary; met.hu)
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- magyar történelem