Így kaphatsz 3 millió forintot az államtól

Később sem kell visszafizetned!

A jövő hónap közepétől lehet leadni a pályázatokat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Tisztelt Olvasók!
Több olvasónk jelezte, hogy a pályázat többlépcsős, ennek nem jártunk megfelelően utána. A pályázat két lépcsőből áll, az első lépcsőre már nincs mód jelentkezni. Az első körben nyert pályázók tudnak az elfogadott üzleti tervvel indulni a második lépcsőn, amit február 10-től tudnak beadni, tehát új pályázók nem tudnak belépni a rendszerbe. A hibáért elnézésüket kérjük!
Sereg Nikoletta rovatvezető
 

Idén is kiírásra került a Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban elnevezésű pályázat.

A pályázat alapvető célja a mikrovállalkozást indítani tervező fiatalok segítése. Mikrovállalkozásnak számít az a vállalkozás, ami tíznél kevesebb személyt munkaviszonyban foglalkoztat, és aminek az éves árbevétele nem haladja meg a 2 millió eurót. A pályázati dokumentumokat 2014. február 10-től lehet benyújtani.

A pályázat részletei

A pályázatra azok a 35 év alatti fiatalok jelentkezhetnek, akiknek más vállalkozásban nincsen többségi tulajdonuk, és új egyéni vállalkozást vagy mikrovállalkozást akarnának indítani. Az elnyerhető támogatás összege 3 millió forinttól 6 millió forintig terjed, és nem kell visszafizetni. A támogatott pályázatok száma előreláthatóan 1500 darab lesz.

A pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg a konvergenciarégiókban összesen 4 milliárd 940 millió forint. A pályázatnak tartalmaznia kell a jóváhagyott üzleti tervet. A terv jóváhagyását követően viszont a pályázat benyújtása előtt maximum három hónappal korábban alakult vállalkozások pályázhatnak.

Kik pályázhatnak még?

A pályázatra konzorciumok, tehát együttműködő szervezetek nem pályázhatnak.

Ellenben benyújthatja a dokumentumokat:

- korlátolt felelősségű társaság,
- ügyvédi iroda,
- közkereseti társaság,
- betéti társaság,
- egyéni cég,
- egyéb önálló vállalkozó,
- egyéb egyéni vállalkozó.

Képek! A Fidesz már nagyon izgatott

Nézegess képeket!

Elolvasom

A támogatás összege sikeres pályázat esetén, egyéni vállalkozás indításakor 3 millió, társas vállalkozások esetén az igényelhető támogatás összege maximum 6 millió forint. Az benyújtása elbírálás február 10. után folyamatosan történik.

A projekt összköltségének minimum 30 és maximum 50%-át személyi jellegű ráfordításra kell felhasználni. A vállalkozás megvalósítását a pályázó minimum hét és maximum nyolc hónapra tervezheti, ami egyben a számlák kifizetési határidejét is tartalmazza.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

További részletek

A pályázatot az Új Széchenyi Terv keretén belül hozták létre a foglalkoztatás bővítése érdekében. A munkahelyteremtés problémájának megoldásához alapvetően a vállalkozásokon keresztül vezet az út, így lényeges szempont azok támogatása az állam részéről, ezen belül is a fiatal vállalkozók motiválása a cél. Az Új Széchenyi Terv meghatározza azokat a szektorokat, ahonnan a gazdaság fellendíthető. Ilyen az egészségipar, a zöldgazdaság, a közlekedés, a tudomány- és innováció.

Ezt is szeretjük