Földközelbe kerül a Mars: ilyen látvány lesz majd, ha felnézel az égboltra

Decemberben ismét fényesen ragyog majd a Mars.

GettyImages-1300652810
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az elkövetkezendő tíz év legfényesebb és legnagyobb Marsa lesz látható egész decemberben az égen. A vörös bolygó december 1-jén ér földközelbe, majd december 8-án kerül szembenállásba a Nappal az égbolton. Szabad szemmel nézve csak a Jupiter látszik majd nála fényesebbnek.

Mivel az égitest a Nappal való szembenállása környékén kerül földközelségbe, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek, ilyenkor lehet a legjobban megfigyelni - írták a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében. December 8-án kerül a Bika csillagkép szarvai közt, magasan a fejünk felett figyelhető majd meg a Mars, a csillagoknál is fényesebben tündöklő vörös fénypontként.

A Mars oppozíciói csillagászati léptékkel mérve viszonylag gyakoriak, 26 havonként következnek be. Azonban nem minden oppozíció egyforma. A Mars a többi bolygóhoz képest is elnyúlt, elliptikus pályán kering a Nap körül. Ebből következően a különböző oppozíciók alkalmával más és más távolságba kerül a Földtől. A vörös bolygó megfigyelhetősége 15-17 évente a legkedvezőbb, ezeket nevezzük nagy oppozícióknak.

Az elmúlt 60 ezer év során 2003-ban voltunk a legközelebb a Marshoz, a legutóbbi nagy oppozíció pedig 2018-ban volt. Ekkor 24,3 ívmásodperc (24,3") látszó átmérőjű volt a bolygó. Idén egy átmeneti oppozíció következik, így ennél kisebb lesz a Mars látszó átmérője (17,2"-es méretű lesz), azonban jóval magasabban és kedvezőbben figyelhető majd meg, mint 2018-ban. A Mars legközelebb több mint tíz év múlva, 2033 júliusában látszik majd ilyen fényesnek és kiterjedt átmérőjűnek, mint most.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A közlemény szerint decemberben a Svábhegyi Csillagvizsgáló a Mars bolygót bemutató programokkal várja a látogatókat, amelyekről részletesen a csillagvizsgáló honlapján olvashatnak az érdeklődők.

Fotók: Getty Images

Gyönyörű fotók készültek a Mars sarkvidékéről

A kínai űrszonda olyan fotót készített, amilyet korábban nem láthattunk.

Gyönyörű fotók készültek a Mars sarkvidékéről: soha nem láthattunk ehhez hasonlót

A kínai űrszonda olyan fotót készített, amilyet korábban nem láthattunk.

Elolvasom
Ezt is szeretjük