Több állat életét is megmentheted, ha ezekre figyelsz télen: fontos figyelmeztetést tettek közzé
Veszélyt jelent a kint élő állatokra a téli hideg, nem is akárhogyan.
Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek - hívta fel a figyelmet Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos egy közleményben.
Felelős állattartás szabályai télen
Azt írta, a tél beköszöntével egyre hidegebb idő érkezik, és ezzel együtt nő az állatokra nehezedő kihívások száma. Az állatok, különösen azok, melyek kint élnek, különleges figyelmet igényelnek a mínuszokban, de télen sem maradhatnak egyedül az autóban.
- A hideg időjárás számos veszélyt rejthet magában kedvenceinkre nézve, és ebben az időszakban kifejezetten fontos, hogy mindannyian tegyünk az állatok védelméért - tette hozzá a kormánybiztos.
A közleményben Koska Hedvig állatorvos ismertette, a hipotermia (alacsony testhőmérséklet) és a fagyás (testrészek fagyás miatti károsodása) komoly veszélyt jelenthetnek, különösen a rövidebb szőrű vagy kisebb testű állatoknál. A hideg továbbá fokozhatja a meglévő egészségi problémákat, például az ízületi gyulladást. A hipotermia és a fagyás kockázata mellett a hideg időjárás növelheti a légúti betegségek előfordulását is, különösen zsúfolt körülmények között - tette hozzá -, a nedves orr például betegséget is jelezhet a kutyáknál, kattints ide bővebb információért.
Hűvös időben az állatok viselkedése is megváltozhat. Számos állat több időt tölt pihenéssel, kevesebb energiát használva. Ebben az időszakban fontos biztosítani a megfelelő táplálékot és a menedéket az állatok számára, hogy fenntarthassák testhőmérsékletüket és energiaszintjüket. Kiemelten fontos, hogy az állattartók megfelelő előkészületeket tegyenek a hideg időszak beköszöntével.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez magában foglalja a megfelelő szigetelésű vagy fűtött menedékek biztosítását, valamint a rendszeres állatorvosi ellenőrzéseket, különös figyelemmel a hideg időszakban fokozottan érintett egészségi problémákra.
- Gondoskodjunk arról is, hogy folyamatosan hozzáférjenek a friss ivóvízhez. Ez létfontosságú, mivel a 0 fok alatti hőmérsékletben a víz megfagyhat, ami megakadályozhatja az állatokat a szükséges hidratáció elérésében - tették hozzá.
Bár sokan azt gondolják, hogy télen a külső élősködők eltűnnek, ez nem teljesen igaz - emelte ki az állatorvos. Egyes élősködők, mint például a kullancsok, továbbra is aktívak maradhatnak enyhe téli időjárási körülmények között. Ezért fontos, hogy az állattartók rendszeresen alkalmazzanak megelőző kezeléseket, például a külső élősködők elleni szereket, hogy megóvják kedvenceiket a paraziták terjesztette fertőzésektől - jegyezte meg. Ebből a cikkből kiderül, hogyan előzheted meg hogy a kutyába kullancs menjen.
- A téli hónapok beköszöntével különös figyelmet kell fordítanunk a menhelyeken élő állatokra is - hangsúlyozta a kormánybiztos. A hidegben az állatok nagyobb energiát igényelnek a testhőmérsékletük fenntartásához, mely különös kihívást jelenthet az állatmenhelyeken. A közösségi összefogás kulcsfontosságú a civil állatvédő szervezetek és az általuk gondozott gazdátlan állatok megsegítésében. Mindenki segíthet, legyen szó anyagi támogatásról, önkéntes munkáról vagy csak a társadalmi tudatosság növeléséről - áll a közleményben.
- Minden kis hozzájárulás számít, és közösen sokat tehetünk az állatok jóllétéért a téli hónapokban is. Az állatok iránti megfelelő gondoskodás mindannyiunk felelőssége. A hideg hónapokban különösen fontos, hogy az állatok számára biztosítsunk megfelelő védelmet és támogatást - fogalmazott Ovádi Péter.
Olvass tovább: óriási bajban vannak az állatmenhelyek
A menhelyek telt házzal üzemelnek, az állatvédők eljutottak a falig, az örökbeadások megtorpantak, a költségek az egekben, a kilátástalanság pedig nap mint nap kiégéssel fenyeget. Kovácsné Gali Évával, a várpalotai Alex Állatvédő Egyesület vezetőjével beszélgettünk.
Óriási bajban vannak az állatmenhelyek, segélykiáltásukat nem hallja meg szinte senki
A menhelyek telt házzal üzemelnek, az állatvédők eljutottak a falig. Kovácsné Gali Évával, a várpalotai Alex Állatvédő Egyesület vezetőjével beszélgettünk.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)