Feláldozták magukat a tudomány oltárán
Tudósok tragikus halála
Elhivatottságuk lett a végzetük, eredményeikkel azonban beírták magukat a történelembe.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A vágy az ismeretlen felfedezésére és megismerésére, a megválaszolhatatlannak tűnő kérdések megválaszolására, a gyógyíthatatlannak tűnő betegségek kezelésére vagy megelőzésére a legnagyobb tudósokban akkora, hogy azért akár az életüket is képesek feláldozni - gyakran anélkül, hogy tudnának róla.

Marie Curie
Alfred Wegener
Emil Fischer

A következő három zseni is az életével fizetett felfedezéseiért az évekig, évtizedekig tartó kemény munka mellett, többek között ezért sem felejti el soha a nevüket a világ.

Alfred Wegener és a kontinensek vándorlása

Az emberek egészen a 20. század elejéig úgy hitték, a Földön lévő kontinensek mindig is stabilak voltak. Ekkor azonban feltűnt egy nagy tudós, Alfred Lothar Wegener, és megfogalmazta a kontinensek vándorlásának elméletét, felvetvén, hogy a Föld masszívumai a távoli múltban egybefüggtek.

Alfred Lothar Wegener 1880. november 1-jén született Berlinben. A Berlini Egyetemen matematikát, természettudományt és csillagászatot tanult.  1912-ben egy előadásában jelentette be a kontinensek vándorlásának elméletét. Eszerint mintegy 200 millió éve csak egyetlen őskontinens, a Pangea létezett. Ez a nagy földtömeg feldarabolódott, Amerika elkülönült Eurázsiától és Afrikától, otthagyva köztük az Atlanti-óceánt. India pedig Afrikától sodródott el, míg össze nem ütközött Ázsiával.

A kontinensek vándorlása vitatott elméletté vált, amelyet sokan badarságnak tituláltak, egészen az 1960-as évekig. A lemeztektonika, amely Wegener megsejtéseit igazolta, ma a kontinensek kialakulásának, szerkezetének és dinamikájának fő elmélete. Wegener azonban sajnos nem érte meg állításainak beigazolódását: 1930-ban, harmadik grönlandi expedíciója közben - melynek célja volt, hogy további geofizikai és klimatológiai adatokat gyűjtsön elmélete bizonyításához -, születésnapján, november 1-jén életét vesztette. Holttestét csak a következő év májusában találták meg.

Marie Curie és a radioaktivitás

Marie férjével, Pierre-rel együtt 1898-ban vonult be a halhatatlanok sorába. Forradalmi felfedezésük, hogy a Föld különböző térségeiben előforduló, szurokérc nevű ásványból két új elemet különítettek el, amelyet rádiumnak és polóniumnak neveztek el, valamint felismerték, hogy szokatlan tulajdonságaik, spontán izzásuk és más anyagokba történő behatolásra való képességük nem kémiai folyamatoknak, hanem atomi reakcióknak tulajdoníthatók.

Ez a felfedezés utat nyitott a radioaktív bomlás elméletéhez. A sugárzás veszélyeit azonban nem ismerte a házaspár, amikor belefogott a kutatásokba. Az általuk felfedezett új elemek teljesen elvarázsolták őket. Marie rendszeresen az ágya mellett tartott izzó radioaktív anyagokat. Hamarosan mindketten olyan tüneteket mutattak, amelyeket ma sugárbetegségnek nevezünk, labornaplóik pedig még ma is erősen radioaktívak.

Marie Curie szenvedélyes tudósként, veszélyes kutatásai eredményeképpen 1934. július 4-én radioaktív mérgezésből fakadó fehérvérűségben halt meg.

Kétszer kapott Nobel-díjat

Férjével 1903-ban közösen kapták meg a Nobel-díjat, de alig telt el három év, férjét halálra gázolta egy lovaskocsi. A tragédia után Marie átvette férje katedráját a Sorbonne-on, így az egyetem első női professzoraként taníthatott.

Később Marie-nak másodszor is megítélték a Nobel-díjat, ezúttal kémiából. Bebizonyította ugyanis, hogy a radioaktivitás az anyag atomi tulajdonsága, és módszert szolgáltathat új elemek felfedezéséhez.

Emil Fischer és a szerves kémia

Emil Fischer számos felfedezése került át az iparba, ráadásul a biokémia tudományát is segített megalapozni. Az általa felfedezett purinoknak nevezett molekulák és a polipeptideknek nevezett aminosavak vizsgálatai pedig a molekuláris biológia korai kiindulópontjának bizonyultak.

Emil Hermann Fischer 1852. október 9-én született a rajnai Poroszország egyik kisvárosában, Euskirchenben. A bonni egyetemi doktorálása után hamar kiderült számára, hogy a kémia a nagy szerelme. Felismerte, hogy egyetlen molekuláris bázis alkotja a húgysav és több más vegyület alapvető összetevőjét - ezt a bázist purinnak nevezte el -, és Fischer szintetizálta a barbiturátokat is, valamint felfedezte a fenilt, amelyből értékes gyógyszert készítenek ma is a szívinfarktus kezelésére, illetve az epilepszia ellen.

Fischer az 1890-es években fogott bele hosszú távú enzimkutatásaiba. Az enzimekkel végzett munkája vezette el a szénhidrátok tanulmányozásához, legnagyobb sikere pedig ezek bomlástermékeihez, a cukrokhoz kötődik: 1902-ben a kémiai Nobel-díjat egyaránt megkapta a cukrokkal és a purinvázas vegyületek szintézise terén végzett munkásságáért. Hosszú évekig dolgozott a higannyal és a maró fenil-hidrazin vegyülettel, amelyek kínzó bőrbetegséget és emésztési rendellenességet idéztek elő nála. A betegségével járó erős fájdalmakat nem tudta elviselni: 1919. július 15-én öngyilkos lett.

Fotók: gardenofpraise.com, age-of-the-sage.org, images.zeno.org

Cikkünk megírásában John Simmons 100 híres tudós című könyve segített.

Ezt is szeretjük