A világ egyik legszegényebb országa mindenkit lepipál egy nagyon fontos dologban
Etiópia lakosai igazán büszkék lehetnek magukra, egyetlen nap alatt ugyanis több mint 200 millió új fát ültettek.
A világ jelentős részének mára világosság vált, hogy a Föld tartalékai nem kiaknázhatatlanok, éppen ellenkezőleg: rohamosan fogynak, ezért minden szükséges lépést meg kell tenni a környezet megóvására.
Ezért ki így, ki úgy, de valamilyen módon részt kíván venni a feladatban. Most éppen Etiópia vezetése indított egy nagyszerű zöld kezdeményezést, melynek részeként az országban egyetlen nap alatt 350 millió fát ültettek.
Nagyszerű faültetési program
Az akcióról a Guardian is beszámolt, cikkükből pedig kiderül, hogy az országvezetés ezen a nyáron összesen 4 milliárd új fa ültetését tervezi úgy, hogy minden lakost legalább 40 csemete elültetésére buzdítanak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nyitókép: Getty Images Hungary
- etiópia
- afrika
- környezetvédelem
- faültetés
- faültetési program
- faültetés etiópiában
- környezetvédelmi program
- környezetvédelmi kezdeményezés
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
Nincs érettségi és diploma, amíg ezt nem teljesítik a diákok: törvény írja elő nekik
- tudomány
- globális felmelegedés