- Ezt Merkel sem gondolhatja komolyan!
Merkel egységes nyugdíjkorhatárt akar. Mi lesz a magyar nőkkel?
Angela Merkel az egész EU-ra kiterjedő, egységes nyugdíjkorhatár megállapítását javasolta. A német kancellárasszony szerint 67 éves kornál kellene meghúzni a vonalat, ami már csak azért is érdekes, mert Magyarországon épp most vezették be azt az új szabályt, miszerint a nők nyugdíjba vonulhatnak 40 év szolgálati idő után - függetlenül attól, hogy elérték a korhatárt, vagy sem.
Kérdés, hogy ha az EU rábólint Merkel javaslatára, akkor nekünk is igazodnunk kell-e az ötlethez, és hogy ez érinti-e a magyar nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását? A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot hiába kérdeztük, választ nem kaptunk e témakörben.
Simonovits András nyugdíjszakértő viszont kérdésünkre elmondta: alapelv, hogy a nyugdíjpolitika nemzeti hatáskörben van, így nem kell igazodnunk e tekintetben az EU-hoz. – Nem szólhatnak bele a korhatárba – szögezte le Simonovits András.
Az ötlet egy butaság
A szakértő hozzátette: az ötlet egy butaság, amit a kancellárasszony sem gondolhat komolyan. - Minden tagországban más a népesedési arány és más a munkaerőhelyzet is, így nem lehet egységes nyugdíjkorhatárt szabni - közölte.
A javaslat egyébként hangos ellenállásokba ütközhet nemcsak itthon, más tagországokban is. Franciaországban például milliók vonultak az utcára akkor, amikor Nicolas Sarkozy elnök bejelentette, hogy a nyugdíjkorhatár 60-ról 62 évre emelkedik.
Itthon 65 év lesz
Magyarországon 2012-től 2018-ig fokozatosan emelik 62 évről 65 évre a nyugdíjkorhatárt, ám az Orbán-kormány döntése alapján a nők 40 év szolgálati idő után már nyugdíjba vonulhatnak.
A kedvezményre jogosító időbe beszámít a tényleges munkaviszony mellett a gyermekneveléssel töltött időszak, összesen legfeljebb nyolc év időtartammal számítva. A kormány szerint az intézkedés célja a nők munkaerőpiacon, valamint családban való helytállásának elismerése, emiatt például a tanulmányokkal töltött időszak, vagy a munkanélküli-ellátás ideje nem képezi részét a 40 éves munkaviszonynak.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574554/57455493_9de98688af3d0c9eaa9b1b4e5aeab263_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- nyugdíj
- törvénymódosítás
Búcsút intesz a nyugdíjad 70%-ának? Január 31-ig dönthetsz
- pénz
- melyik napon születtél?
Mennyi lesz a nyugdíjad?
- pénz
- internet
Számold ki, lesz-e nyugdíjad!
- történelem
- tudomány
15 nő, aki elnyerte a Nobel-díjat
- politikus
- külföld