70 éve, hogy 100 ezer embert kivégeztek Magyarországon

A haláltáborok napi 10 ezer embert jelentettek.

Fontos évfordulók 2014-ben.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több jeles évfordulóra is készül a Magyar Külügyi Intézet, mondta Király András, az intézmény igazgatója az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy folytatódik az elismert szakértők kutatói munkája, és továbbra is várják az érdeklődőket.

Az intézet vezetője, aki szeptemberben kezdte meg munkáját, kiemelte: a külügyi intézet kormányzati háttérintézmény kutatói a nyilvánosságnak szánt elemzéseket készítenek, és az MKI háttér-információkkal látja el a kormányt.

Az első világháború századik évfordulója

Jövőre több fontos évforduló is lesz, amelyekre már készülnek - közölte. Kifejtette, hogy akkor lesz Magyarország EU-csatlakozásának tizedik évfordulója, erre programsorozatot és egy tanulmánykötetet terveznek.

Jövőre rendezi meg a kormány a holokauszt-emlékévet, amelyhez szakértői anyagokkal kapcsolódik az intézet. 2014-ben lesz a magyarországi zsidóság deportálásának 70. évfordulója, aminek során több százezer magyar zsidó férfit és nőt gyilkoltak meg, csak 1944 tavaszán és nyarán naponta tízezer embert semmisítettek meg a haláltáborokban.

Ugyancsak 2014-ben lesz az első világháború kitörésének századik évfordulója, ebből az alkalomból az intézet kutatói a világháború előtti és utáni világrendet hasonlítják össze, és a tömegpusztító fegyverek megjelenésére is kitérnek - magyarázta. Hozzátette, hogy az első világháború diplomáciatörténeti vonatkozásaival is foglalkoznak majd az Magyar Külügyi Intézet rendezvényein.

Egy trovábbi kerek évfordulót is tartanak 2014-ben, mégpedig a NATO, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezete megalapításának 65. emléknapját. A szövetséget 1949 áprilisában alapították Washingtonban, amiben 28 észak - amerikai és európai ország egyezett meg a II. világháborút követően. Ennek a szervezetnek a célkitűzéseit foglalja magában az Észak-atlanti Szerződés, ami kimondja, hogy a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében. Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt 1999-ben vált a szövetség tagjává.

Változások az Orbán-kormányban

Nézegess képeket!

Elolvasom
Nemzetközi viszonylatok

A külügyi intézet gyakornoki programot is szervez, és az októberi Regeneráció kormányzati karrierexpón is megjelent. Az épületben található konferenciatermek bérelhetők, más rendezvények megtartására is igénybe vehetők.

További események a világban

2014 izgalmas év lesz sok tekintetben. Magyarország már hetedik alkalommal rendezi a műkorcsolya Európa-bajnokságot Budapesten január 13-19. között., továbbá lehetőséget kapott arra, hogy 2014 decemberében Horvátországgal együtt megrendezze a női kézilabda Európa-bajnokságot is december 7-21 között. A torna győztese részt vehet majd a 2016-os nyári olimpiai játékokon. 

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Magyarországon rendezik meg 2014-ben az U19-es labdarúgó EB-t is július 19-31. között. A játékokon azok a játékosok vehetnek részt, akik 1995. január 1. után születtek.

Azon kívül, hogy kerek évfordulók és neves események lesznek Magyarországon, külföldön is több fontos történés várható, főleg sport tekintetében. Ilyen az év eleji, az oroszországi, Szocsiban megrendezésre kerülő XXII. téli olimpia február 7-23. között. Oroszország első alkalommal rendez téli olimpiát 2014-ben. A 2014-es futball világbajnokságot június 12-július 13. között rendezik meg 32 válogatott csapat részvételével.

Ezt is szeretjük