Miért hívta meg őket? Balog Zoltán inkább mégsem akart egyeztetni a tanárokkal

Meghívta az EMMI-be a pedagógusok képviselőit.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szeretett volna egyeztetni a megváltozott körülményekről Balog Zoltán emberminiszterrel, de sajnos ő nem jelent meg a megbeszélésen.

Mint ismeretes a nagy csinnadrattával bevezetett pedagógus-életpályamodell, illetve a pedagógus-béremeléssel nem elégedettek a szakmai szervezetek maradéktalanul.

Káosz az iskolákban

Szeptemberben, sőt, már júliusban látszott, hogy gondok lesznek az új iskolarendszerrel, kezdve rögtön a tankönyvekkel, melyekből még mindig van, ami nem érkezett meg az iskolákba, és november 12-őt írunk.

A megemelt bérek mellé megemelt munkaóraszám jár a pedagógusoknak, a gyerekeknek pedig kötelező lett a napközi. Az eredeti elképzelés, az egész napos iskola egyébként remek ötlet, be is vált máshol, azonban nálunk nem a Pokorni Zoltán által felvetett utat követték. Az egész napos iskola lényege az lenne, hogy a tanórákat elosztják a napra, közben van játék is, nem pedig az, hogy például a gyerekek végeznek egykor, és az iskolában dekkolnak négyig.

Sok pedagógus kapott béremelést szeptembertől, igaz, van olyan gyógypedagógus, aki azt hitte, emelik neki, de inkább visszafizettetik vele a pénzt, mert kiderült, mégsem járt.

Az ilyen adminisztrációs bakiktól eltekintve sem jártak a legjobban a tanárok, hiszen a fizetésemelés mellé óraszámemelés is járt a legtöbb helyen, magyarán, ha órabérben számolunk, akkor máris nem olyan mértékű az emelés.

A miniszter, aki nem ment el

Ezekről szeretett volna egyeztetni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László elmondta az MTI-nek, hogy a hétfői egyeztetést ők kezdeményezték, amikor meghívták székházukba a szakminisztert, illetve az általa vezetett delegációt.

Képeken az iskolarendőrök munka közben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A tárcavezető nem utasította vissza az invitálást, viszont jelezte, hogy egy ilyen tárgyalásnak "a minisztériumban van a helye", ezért oda mentek. Az egyeztetésen azonban Balog Zoltán nem volt ott. Mendrey Lászlót szerint a köznevelésért felelős államtitkári kabinet politikai tanácsadója fogadta őket.

Mendrey szerint Balog Zoltán miniszter távolmaradása miatt nem egyeztetés, csak baráti beszélgetés zajlott hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a szakszervezet között. Mendrey László levélben kérte a tárca vezetőjét, jelöljön meg egy olyan időpontot, amikor ő is részt vesz a megbeszélésen.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A szakszervezet elnöke beszámolt arról, hogy a gyerekek munkaterhelésének növekedéséről, a pedagógusok munkaidő-terheléséről, egy ezt vizsgáló kutatásról, illetve más fontos, aktuális témákról szerettek volna egyeztetni, de közlése szerint ilyen feltételek mellett ezt nem tudták megtenni. "Fontos lenne, hogy ezekről felelős szervezetek felelős vezetői tárgyaljanak egymással" - fogalmazott az érdekképviselet vezetője.

Ezt is szeretjük