Irtó cuki állat lett az Év Emlőse 2020-ban - Hol találkozhatsz vele?

A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét a természeti értékeinkre.

Az Év Emlőse 2020-ban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hazánkban őshonos vidra nyerte el a 2020-as évben a hetedik éve kiosztott Év Emlőse díjat. Ebben az évben esett először a választás egy vízhez kötött életmódú ragadozóra, ami egyúttal a vizes élőhelyek védelmének fontosságára is ráirányítja a figyelmet. A nagyközönség a SEFAG Zrt. Lábodi Erdészete közelében lévő Petesmalmi Vidraparkban találkozhat a legkönnyebben az állatokkal.

A Vadonleső program 2014-ben választotta ki először az év emlősét. A kezdeményezés általános célja, hogy egy-egy ritka és kevésbé ismert vagy éppen népszerűsége ellenére is védelemre szoruló fajon keresztül ráirányítsa a nagyközönség figyelmét a természeti értékeinkre.

A vidra az Év Emlőse

Az idén reflektorfénybe került vidra a menyétfélék családjába tartozik. Rokonaitól eltérően remekül alkalmazkodott a vízi életmódhoz: kitűnően úszik, köszönhetően karcsú és áramvonalas testalkatának, valamint a lábujjai között feszülő úszóhártyának. Ez a széles körben ismert és népszerű emlős Magyarországon szinte minden olyan élőhelyen előfordul, ahol alkalmas búvó- és szaporodóhelyet talál magának.

Jellemzően a vízpart közvetlen közelében, maga ásta kotorékokban, vízparti fák gyökerei között vagy nádasokban él. Táplálékát is a vízből nyeri: a kisebb halakat úszás közben kapja el, de zsákmányul ejt kagylókat, vízi rovarokat, lárvákat és rákokat egyaránt. 

A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. Balatontól Dráváig húzódó területein, a számtalan kisebb-nagyobb tónak és a hathatós védelemnek köszönhetően jelentős vidrapopuláció található. Az állatok azonban többnyire éjszakai életet élnek, a nappalokat a vackukban pihenve töltik, ezért a kirándulók természetes élőhelyeiken ritkán találkozhatnak velük.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Aki közelebbről szeretne megismerkedni ezekkel a játékos állatokkal, az a Somogy Természetvédelmi Szervezet által működtetett Petesmalmi Vidraparkban találkozhat velük, ahol a bemutatóhely mellett az ország egyetlen vidramenhelye is működik. Az itt kialakított tanösvények és a tórendszer tökéletes helyszín a vizes élőhelyek megfigyelésére, a kiépített leshelyekről számos védett madarat láthatunk, akiknek eszményi élőhelyet biztosít a terület.

Kiemelt kép: Getty Images

Elrabolják a szívedet ezek a bajszos állatok

Bár korábban is eleve ritkán lehetett egy-egy példányt látni, mivel a faj éjszaka él aktív életet, de az állatvédők a mai napig is azért küzdenek, hogy még legalább a következő generáció is megismerkedhessen a vizek bohókás emlősével, többek között azért is, mert elképesztő édesen tudnak kinézni.

Elrabolják a szívedet ezek a bajszos állatok - Tündéri fotókon a különleges vidrák

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük