Radics Gigi népszerűsíti a kormány programját

Dal már van, klip is készül

Dübörög az Erzsébet-program, több tízezren nyaralhatnak kedvezményesen.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megasztárokkal forgatták a Tábordal videoklipjét Balatonberényben. Az Erzsébet-tábor indulója először június közepén, az Erzsébet-ligetben, a nyitórendezvényén hangzott el, és negyedik hete ez a dal köszönti minden reggel a nyaraló gyermekeket a Balatonnál és más táborhelyszíneken - olvasható az Erzsébet-program honlapján.

A dalhoz már leforgatták a klipet, a forgatáson részt vett a jelenlegi győztes Radics Gigi, valamint a korábbi széria nyertese, Tolvai Renáta. A klipforgatáson megjelent Burgess Benji, Kökény Attila, Lakatos Yvette, Patai Anna, Szakos Andrea és Talán Attila is. A dalt ezen a linken hallgathatod meg.

Egymilliárd forint, több tízezer iskolás gyermek, 2 milliárd forint, 75 ezer rászorult

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából várható eredményből a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány áprilisban írt ki pályázatot 1 milliárd forint értékben, ebből táborozhat több mint tízezer iskolás gyermek idén.

Ám nemcsak a gyerekek részesülhettek kedvezményekben. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében első lépésként 2 milliárd forint értékben hirdetett meg pályázatot a nehéz anyagi helyzetben lévők részére, üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére. Ennek köszönhetően több mint 75 ezer nyugdíjas, fogyatékossággal élő, nagycsaládos, illetve szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállaló részesült támogatásban üdülési szolgáltatás formájában, amelyet hazai üdülőszállókban vehetnek igénybe.

A Belügyminisztérium dolgozóira 400 millió forint jutott

Mindezek mellett az alapítvány a Belügyminisztériumi dolgozóknak is kedvezett: 400 milliós pályázatot írt ki az Erzsébet-program keretében a BM irányítása, felügyelete alá tartozó szervezetek hivatásos állományú tagjai, kormánytisztviselői, közalkalmazottai és munkavállalói számára. Mint a holnapon olvasható, közel tízezer belügyi dolgozó és családja részesül támogatásban üdülési szolgáltatás formájában.

Soha nem látott fotók Áder Jánosról és feleségéről

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sikeres pályázók, illetve közös háztartásban élő házastársuk-élettársuk, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. évnél idősebb gyermekük 10 ezer forint/fő önerő befizetésével, míg 3-14 év közötti gyermekük 5000 forint/fő önerő befizetésével veheti igénybe az üdülési szolgáltatást állami tulajdonú üdülőkben.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A pályázati támogatás igénybevételéhez az önerő összegét legkésőbb 2012. augusztus 28-ig kell befizetni. Az önerő befizetését követő nyolcadik munkanapon az üdülési szolgáltatás igénybevételére jogosító e-szelvény aktivizálódik, ezután a nyertes pályázó eljárhat on line - interneten - vagy a telefonos ügyfélszolgálatnál a szállásfoglalás ügyében. Az elnyert üdülési szolgáltatás 2013. augusztus 31-ig vehető igénybe.

Ezt is szeretjük